Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Rangadók hétvégéje: Milan–Inter és Real–Barca

Szombaton az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában az AC Milan és az Internazionale már 252-edszer méri össze tudását. Eközben a madridiaknak az okoz fejfájást, hogy a Zidane nem játszhat a Barcelona elleni örökrangadón.
Az Internazionale és a Milan első – vagy inkább nulladik – összecsapását meglepő módon nem Milánóban, hanem a svájci Chiassóban rendezték, ráadásul az 1908. október 18-i mérkőzés eredményét egyetlen archívumban sem találták meg a statisztikusok és az érintett két fél sem tudja megmondani melyik csapat győzött.

Az eddigi találkozók enyhe AC Milan fölényt mutatnak: 95-ször a vörös-feketék nyertek, míg 87-szer az Inter szurkolói örülhettek. A maradék 69 alkalommal döntetlent játszott egymással a két gárda.

Az újabb derbinek ismét komoly tétje van: amennyiben a pályaválasztó AC Milan gyűjti be a három pontot, megelőzi riválisát és a Juventus esetleges botlása esetén akár az élre is állhat. Ha az Inter győz, 4 pontra növeli előnyét a nagy vetélytárs előtt és szintén átveheti a vezetést is a Serie A-ban. Jelenleg előbbi a 3., utóbbi pedig a 2. helyen áll a tabellán.

***

Zinedine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának világklasszisa nem épült fel sérüléséből, így szombaton nem léphet pályára a spanyol bajnokság legnagyobb rangadóján, az FC Barcelona ellen.

A francia irányítónak még november 9-én, a Rayo Vallecanóval játszott mérkőzésen fájdult meg háta.

A BL címvédőjének nagy szüksége lett volna az egykori Aranylabdásra, mivel utoljára 1983. október 22-én győzött bajnoki mérkőzésen a katalánok otthonában, 2-1-re. Igaz, a rossz sorozat félig-meddig már megszakadt: idén tavasszal a BL elődöntőjében 2-0-ás vendégsiker született.

(MTI)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

'Sportszerűtlen' a 115:2-es eredmény

Nagy vihart kavart egy 115-2-es eredménnyel végződő középiskolai leány kosárlabda-mérkőzés az… Tovább olvasom