Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Rangadók a harmadosztályban

A kapuvári csoportban az Iván-Nagycenk, a győriben a Nyalka-Gyarmat, a győri-csornaiban a DAC 1912-Rábacsécsény, a mosonmagyaróváriban a Kunsziget-MITE ígérkezik a legizgalmasabb meccsnek.
Megyei I. o.
A Jánossomorja már nem csak gólkülönbségben, hanem pontszámban is lemaradt a Győrszemerétől, miután az előző fordulóban csak döntetlent tudott játszani a Petőházával. Most a jánossomorjai csapatnak a papíron könnyebbnek látszó Lébény lesz az ellenfele, míg a szemereiek Szanyban próbálnak nyerni. A harmadik helyen álló Kapuvár a 13. Ménfőcsanak otthonába látogat. A negyedik Petőháza és a hatodik Győrladamér mérkőzése ígérkezik a legnagyobb csemegének.

Megyei II. o.
Győri csoport
A hetedik helyen álló Kóny otthonába látogat a listavezető Kajárpéc. A Tét-Töltéstava meccsen a második a negyediket fogadja. A harmadik helyen álló Győrújbarát számára a 15. helyen álló és eddig nyeretlen Vámosszabadi ellen szinte elvárható a győzelem. A másik nyeretlen - sőt, pont nélküli - csapat a Mindszentpuszta, az ötödik helyen álló Bácsát fogadják vasárnap.

Mosonmagyaróvári csoport
Két ponton belül az első négy. A Dunakiliti (1.) a Győrzámoly (6.) otthonába látogat, ez tűnik a legérdekesebb mérkőzésnek a csoportban. Az Károlyháza-Enese mérkőzésen két olyan csapat találkozik, amely eddig négy meccset nyert meg. A mezőny közepe is szoros, a 12. és a 6. között három pont a különbség.

Soproni csoport
A csoport legizgalmasabb meccsei a Rábapordány-Lövő (az ötödik a második ellen), és a Mihályi-Beled (hatodik a harmadik ellen) lehetnek. A Veszkény-Sopronkövesd mérkőzésen a 15. játszik a 13. helyezettel.

Megyei III. o.
Győri csoport
Az első az utolsóhoz megy a Veszprémvarsány-Sokorópátka összecsapáson. A tabellán elfoglalt helyezések alapján izgalmasabb lehet vasárnap a Nyalka-Gyarmat mérkőzés, ahol a negyedik fogadja a harmadikat.

Győri-csornai csoport
Itt is az első és az utolsó meccsel, a listavezető Ikrény fogadja a Bezi csapatát. Itt a egymás ellen játszik a harmadik és a negyedik: a DAC 1912 szombaton fogadja a tabellán egy hellyel előttük álló rábacsécsnyieket.

Csornai csoport
A tabella alapján a Barbacs-Bágyogszovát meccs lehet a legszorosabb, ahol a második fogadja az ötödiket. A Vág a 12. helyen áll, a Szil csapatát fogadják vasárnap, akik a 11. helyen állnak.

Mosonmagyaróvári csoport
A második helyen álló Kunsziget a negyedik MITE csapatát fogadja vasárnap. Az Ásványráró-Újrónafő mérkőzésen az ötödik fogadja a hetediket, míg a Levél-Lébény II mérkőzésen a 11. helyezett fogadja a pont nélkül utolsó helyen álló együttest.

Kapuvári csoport
Első a második ellen: az őszi bajnoki címről dönthet az Iván-Nagycenk mérkőzés. A harmadik Újkér a hatodik Agyagosszergényt fogadja. A 10. helyen álló Répcevis a 12. helyezett Nagylózs csapatát fogadja.

Soproni csoport
A két sereghajtó mérkőzik egymással az Und-Sarród mérkőzésen (augusztusban Sarródon döntetlen volt a mérkőzés). Az őszi dobogóról dönthet a Fertőszéplak-Szany II. találkozó, ahol a negyedik az ötödiket fogadja (augusztusban ez a meccs is döntetlen volt).

Olvasóink írták

  • 1. ACSA 2010. október 17. 12:43
    „Hát Istenes Gyula játékvazatőtől az isten mentsen meg minden csapatot,mert tevékenysége nem volt istenes!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NBI: szenvedett az ETO, nyert a Pápa

Gyenge játékkal szenvedett vereséget hazai pályán a Győri ETO FC a győzelmet igazán akaró, és… Tovább olvasom