Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Rangadó a presztízsért

A Kisalföld, a Rába Quelle és a Győri ETO FC közös játéka, a Tippmester harmadik heti szelvényén egymást érik a megyei rangadó jellegű mérkőzések.

Az Egyházasfalu–Hegykő összecsapást a két községben lázas készülődés előzi meg, jó idő esetén a két szurkolótábor is kellőképpen hangolhat. Négy forduló után egy-egy vereséggel szorosan egymáshoz közel áll a táblázaton a két gárda. A rajt a rutinos vendég Hegykő együttesének sikerült jobban, de nincs szégyenkeznivalója a megfiatalított Egyházasfalu együttesének sem. A papírforma a bajnokságot megnyert Hegykő győzelmét sejteti, de a nyilatkozatokból kiderül, akár meglepetés is születhet.

Eső János, Egyházasfalu polgármestere, a klub elnöke: „Nagyon tehetséges fiataljainkra építjük a jövőt, a megyei első osztályú csapatból négyen maradtak hírmondónak. Az idősebbek adják a rutint, a fiatalok a lendületet. Az összecsapást a két csapat múltbéli sikerei után lehet rangadónak nevezni, de mi ugyanúgy készülünk, mint eddig. A szurkolói üzengetéseket vettük, miszerint visszakapjuk a korábbi kiütéses győzelmünket. Kétségtelen, a Hegykő a mérkőzés esélyese, de nem adjuk könnyen a bőrünket."

Sipőcz István, a Hegykő utánpótlás-szakágvezetője, több fiatal tehetség felfedezője a maga sajátos temperamentumával tippelt: „Rangadó lesz a javából, a két jól felkészített csapat találkozóján mindenféleképpen hegykői győzelmet várok. Szerintem ez igazi presztízsmeccs, más, mint a többi találkozó."

Hegykői Tamás, Hegykő utánpótlásedzője: „A fiatalok beépítése a felnőttcsapatba a fő feladatunk, nyáron három tehetséget adtunk a keretbe. Számunkra presztízsmérkőzés lesz, ugyanis van törlesztenivalónk. Győzelmet várunk, de a döntetlen sem okozna csalódást."

Vass Péter, a Hegykő és az Egyházasfalu korábbi edzője: „Kiemelten figyelem mindkét együttes szereplését. Hegykői győzelmet várok, a hazaiak nagy átszervezésen vannak túl, így a döntetlen is meglepetés lenne. A mérkőzést egynek tartom a sok közül, nincs nagyobb jelentősége a többinél. A hegykői csapat rutinosabb, jobb játékosokból áll, a hazaiak az ifjúsági bajnokcsapatból építenek, a fiatalok még rutintalanok."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kizárhatják a portugál csapatokat a nemzetközi kupákból

A tavaly a másodosztályban szereplő Gil Vicente kiharcolta ugyan a feljutást a portugál élvonalba,… Tovább olvasom