Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Rajczi újabb brutális belépője

Az újpesti Rajczi Péter másfél év alatt három mérkőzésen legalább négy alattomos és durva szabálytalanságot követett el a Győri ETO játékosai ellen. Szombaton Eugene Fomumbod ágyékába ˝lépett bele˝.

Az újpesti Rajczi Péter az elmúlt másfél évben egy bajnoki és két Ligakupa-mérkőzésen – a képek tanúsága szerint is – alattomosan és vélhetően szándékosan követett el súlyos szabálytalanságot egy-egy győri játékos ellen. A dolog érdekessége, hogy a játékvezetők Rajczit egyik esetben sem állították ki.

Szombaton az Újpest–ETO mérkőzés 76. percében a győri kapu előtt Vasziljevich ollózni készült és így fejbe rúgta a zöld-fehérek játékosát, Eugene Fomumbodot. A kameruni védő a földre esett, ezt követően pedig Rajczi a hátvéd ágyékába taposott. A színes bőrű játékos ápolásra szorult, Rajczi még sárga lapot sem kapott a belépőjéért.

Tokody Tibor, az ETO középpályása a Sport TV-ben nyilatkozva elmondta: nem gondolja, hogy szándékos lett volna Rajczi mozdulata, de szerinte a támadó túlzottan agresszív és sokszor alattomos megmozdulásokra is képes.

Szombaton a földön fekvő Eugene Fomumbod ágyékába taposott az Újpest csatára, Rajczi Péter (8). Fotó: A Sport TV felvétele nyomán
Szombaton a földön fekvő Eugene Fomumbod ágyékába taposott az Újpest csatára, Rajczi Péter (8). Fotó: A Sport TV felvétele nyomán

Mindez hatványozottan igaz a Győri ETO FC elleni mérkőzésekre.
A bajnokságban 2008. november 7-én lejátszott Újpest–ETO mérkőzésen a fiatal győri védő, Zámbó Bence a kiállítás sorsára jutott, de előtte Rajczi belépőjének köszönhetően szenvedett sérülést.

Zámbó Bencének akkor befejeződött a szezon, így az U20-as válogatottban való szereplésről is le kellett mondania. És még így is szerencsésnek mondhatta magát, hiszen – mint a lenti képen is jól látható – a csak sárga lappal büntetett újpesti játékos belépője ennél komolyabb sérülést is okozhatott volna a győri fiatalnak.

˝Az UTE elleni mérkőzés második félidejének legelején szereltem, majd vittem volna tovább a labdát, amíg a térdemet talppal el nem találta Rajczi Péter. Ott még nem éreztem, hogy gond van, de mikor kezdtek kihűlni az izmaim, már sejtettem, hogy komolyabb a probléma. A Haladás elleni Ligakupa-meccsen aztán már a sérülésem végett cserélt le a mester˝ – nyilatkozta akkoriban Zámbó.

Kiderült, hogy a belső oldalszalagja sérült meg, illetve a csonthártyája is begyulladt.

Rajczi nyújtott lábbal vette célba Zámbó térdét a 2008-as mérkőzésen.
Rajczi nyújtott lábbal vette célba Zámbó térdét a 2008-as mérkőzésen.

Nem sok idő telt el Rajczi Péter következő brutális belépőiig, ezeket 2009. március 26-án, Ligakupa-mérkőzésen követte el Vladimir Djordjeviccsel, valamint Mario Bicakkal szemben.

A Győri ETO FC fegyelmi vizsgálatot kért a Magyar Labdarúgó Szövetségtől Rajczi ellen a két eset miatt és az MLSZ a lila-fehér támadót – noha az eset a Ligakupában történt – az akkori következő Soproni Liga-mérkőzéstől eltiltotta és a döntés ellen az Újpest nem fellebbezett.

Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője elmondta: a szombaton történtek miatt hétfőn felvették a kapcsolatot az MLSZ Fegyelmi Bizottságával, a szövetségi válasz szerint hivatalból kivizsgálják az ügyet.

Olvasóink írták

  • 6. artie75 2010. március 03. 14:48
    „Azért az mindenesetre érdekes, hogy Rajczinál mindig pont nem látja a bíró, ráadásul vannak ott a pályán és körülötte négyen, akinek az a dolga, hogy azt figyeljék, mi történik. Ha sem a bíró, sem a két partjelző, sem a tartalék-játékvezető nem látta, mi történik... akkor mi a bánatnak vannak ott?... Én nem mentem fel őket sem. Mit néztek, az elvonuló vadludakat?”
  • 5. jazmine33 2010. március 03. 09:53
    „Kedves artie 75!!!

    nézd nem biztos a hogy a játékvezető tehet róla hisz épp hogy csak lehet a vissza játszáson is észre venni ..
    ilyet nagyon nehéz,de a video vissza játszáson azon remélem vissza nézik és eltiltják ezt a patkányt ilyen nem focista...igaz ha már a foci nem megy ....”
  • 4. artie75 2010. március 03. 09:31
    „Dodo, a bíró nem tudni, mit látott, vele kezdeném az eltiltást, mondjuk fél év elég lenne, utána meg mehet a megye 1-be. Rajczit pedig egész 2010-re elmeszelni, mivel nem az első ilyen patkánysága. Majd utána minden egyes piros lapért legalább 10 meccset neki.

    Bár amennyire nulla ez a majom, ebből sem tanulna.”
  • 3. Dodo57 2010. március 02. 21:25
    „Az ilyen alatomos szabálytalanságot elkövető játékost a pája környékéröl is elkellene zavarni! Kérdés ; a játékvezető mit látott, talán mozizott?”
  • 2. sivatag66 2010. március 02. 18:48
    „Mit vártok egy lila majomtól!!!!!!!!”
  • 1. Raabimi 2010. március 02. 15:50
    „A nemzetisport.hu-n van egy videó, ami alapján egyértelműen látszik, hogy szándékosan tapossa meg Jenőt. Nem egyszer, többször. DIREKT. Eltiltani.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal: hozták a kötelezőt

A Duna Takarék ETO FC hazai pályán verte négy góllal a Csömör együttesét. Tovább olvasom