Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Raikkönen után a McLaren is lemondott a bajnoki címről

Kimi Raikkönen után, a McLaren ügyvezető igazgatója, Martin Whitmarsh is elismerte, csapatuk az idei évben nem fogja tudni felvenni a versenyt az élmenőkkel a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, így legfeljebb a futamgyőzelmekben bízhatnak.
A tavalyi évben szárnyaló McLaren borzalmasan teljesített a hétvégén megrendezett Spanyol Nagydíjon, ahol a Renault világbajnoka, Fernando Alonso magabiztosan nyert hazai közönsége előtt, és spanyolként először állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára Spanyolországban.

"Egy év nagyon hosszú idő a motorversenyzésben" - mondta Whitmarsh, miután Kimi Raikkönen - a tavalyi év győztese - az ötödik helyen végzett Barcelonában. "A mezőny harmadik legjobb csapata vagyunk, és ha az élen álló két istálló versenyzőivel nem történik semmi, akkor az ötödik a legjobb hely, amit meg tudunk szerezni. Ez így is történt a hétvégén."

Raikkönen jelenleg a pilóták versenyének harmadik helyén áll, ám 27 ponttal van elmaradva az élen tanyázó Fernando Alonsótól, míg 12 pont a különbség közte, és a Ferrari hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher között, aki miután az elmúlt két versenyt megnyerte, Barcelonában a második pozícióban végzett.

A McLaren a konstruktőrök versenyében szintén a harmadik helyen áll 36 ponttal lemaradva a Renault mögött, miközben a negyedik helyen tanyázó Honda egyre közelebb kerül hozzájuk.

"A különbségek a vártnál sokkal nagyobbak, ami természetesen csalódással tört el minket, különösen azok után, hogy az egy héttel ezelőtt megrendezett Európa Nagydíjon jóval közelebb voltunk az élmezőnyhöz" - folytatta Whitmarsh. "Kicsit visszaestünk, aminek az okát minél előbb meg kell találnunk."

"El kell felejtenünk ezt a hétvégét, vissza kell térnünk a tesztpályákra, hogy tovább tudjunk javítani autóinkon. Bízom benne, hogy a fejlesztések meghozzák majd a gyümölcsüket és a szezon további részében jobban fogunk szerepelni."

"Nyilvánvaló, hogy jelenleg nem gondolkodhatunk a bajnoki címen. Sokkal inkább az autón kell fejlesztenünk, hogy annak gyorsabbá és egyenletesebbé tételével megszerezhessük idei első futamgyőzelmünket."

A következő versenyt Monacóban rendezik meg, mely pálya mindig tartogat meglepetéseket. Emlékezzünk csak vissza, hogy Michael Schumacher a 2004-es esztendőben egyszerűen képtelen volt megszerezni a győzelmet a hercegségben, pedig abban az évben szinte minden versenyt megnyert.

A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso, aki a 2007-es idényt a McLarennél kezdi majd meg, a következőket mondta: "Az elmúlt versenyek során a Ferrari és a Renault harcolt egymással. Néha villantottak mások is, de a vasárnapi versenyeken két csapat vívott csatát egymással. Azonban szerintem a McLaren hamarosan fel fog támadni, és biztos vagyok benne, hogy a Ferrarival és a Renault-val is felveszik majd a harcot."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét Barthez a kapus a franciáknál

Raymond Domenech, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a… Tovább olvasom