A szombati BL-középdöntős mérkőzésre készülő, címvédő és éllovas Győr 12 góllal nyert kedden Békéscsabán, a női kézilabda NB I-ben.
Budapest Bank-Békéscsaba - Győri Audi ETO KC 24-36 (13-21)
A vendégek nagy lendülettel vetették magukat a küzdelembe, kezdetben főleg gyors szélsőik érvényesültek. Lunde Haraldsen pedig igyekezett megbabonázni a hazai lövőket. Utána Görbicz vette át a főszerepet, nemcsak magabiztosan értékesítette a büntetőket, hanem látványos gólokkal vette be a csabai kaput. A 43. percben Szögi egy csúnya megmozdulása után Radicevic megsérült, már vissza sem tért a pályára.
Dr. Szálasy László csapatorvos elmondta: a játékos lövőkezét húzták vissza, a sérülés pontos diagnózisát a kórházi vizsgálatok során állapítják meg.
Kovács Péter: – Tisztességes küzdelemben vállalható vereséget szenvedtünk.
Karl Erik Böhn: – Mindkét csapat számára az utolsó erőfelmérő volt a kupamérkőzések előtt. Jól kezdtünk, ám a Békéscsaba küzdésre késztetett bennünket.
Korábban:
A zöld-fehérek legutóbb Szekszárdon győztek magabiztosan, ezúttal pedig a Békéscsaba otthonába látogatnak. A győrieknél mindenki egészséges.
A papírforma alapján egyértelműen a címvédő győri gárda a találkozó esélyese, annak ellenére is, hogy az edzőváltást követően Kovács Péter irányításával megtáltosodtak a viharsarkiak. Legutóbbi öt meccsükön kilenc pontot gyűjtöttek. Hazai környezetben egy-egy góllal legyőzték a Ferencvárost, a Szekszárdot, valamint a Debrecent. Idegenben nyertek – három góllal – Dunaújvárosban, míg a Siófok otthonából egy ponttal térhettek haza.
A győriek számára ez a mérkőzés egyben a főpróbát is jelenti a hétvégén kezdődő Bajnokok Ligája-középdöntőre. Görbiczék az első fordulóban szombaton 19 órakor a tavalyi döntős, a négy között éppen az Audi-ETO-t búcsúztató spanyol Itxako vendégeként lépnek pályára.
Hír még a BL-lel kapcsolatban, hogy a hazai mérkőzésekre az ülőbérletek elfogytak. Az egyes mérkőzésekre szóló belépőjegyeket csak abban az esetben árusítja a klub, amennyiben a vendégcsapat szurkolói nem töltik meg a vendégszektort. Állóbérletek február 6-tól korlátozott számban még kaphatók.