Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Profi box: Kelemen kemény ellenféllel néz farkasszemet

Az eredeti tervekhez képest egy hónappal később, november 12-én visszatér a ringbe a legutóbb június 11-én bunyózó Kelemen Balázs.
A vártnál hosszabb pihenőt kellett tartania Kelemen Balázsnak, igaz, ebben nem csak az orrsérülése, valamint az azt kísérő műtéte volt elsősorban a ludas, hanem egy elmaradt októberi rendezvény.

A Felix Promotionnel szineiben vitézkedő nagyközépsúlyú bunyósnak eredetileg egy új kezdeményezésen, az októberi „A Bajnok" fedőnevű 8-as tornán kellett volna ringbe lépnie, hogy többek között Kótai Mihály, Kovács Attila, Szili István, Matolcsi József, Pintye Szabolcs, Nagy Lajos Márk és Ramocsa Sándor társaságában egyenes kieséses rendszerben, egy este alatt eldönthessék, ki a súlycsoport legjobb magyar bokszolója. Végül, az első 4 felsorolt ökölvivó visszalépésének köszönhetően, elmaradt a másfél millió forintos fődíjjal kecsegtető torna.

Az új generáció bemutatását is megcélzó torna helyett a Felix Promotion végül a november 12-i szentesi gála programjában talált helyet Kelemennek, aki előreláthatóan a már korábban Balzsay Károly által legyőzött Misa Nikoliccsal néz farkas szemet.

"Nagyon szerettem volna egy minőségi, Magyarországon szervezésre kerülő tornán részt venni, de úgy látszik, nem mindenki szeret kockáztatni... Jót tett a hosszú nyári pihenő, de augusztus elsején azért már edzésbe álltam, mert akkor még úgy tudtam, októberben szoritóban lépek “A Bajnok" gálaesten. A szoritóba lépés novemberre tolódott, de nem baj, így legalább még keményebb alapozó időszak van mögöttem. Az orrom jobb, mint újkorában, nem érzékeny, azzal sem lehet probléma. Rácz Félixszel úgy tervezzük, hogy a szentesi gála után lesz még egy meccsem 2011-ben, úgyhogy sokat nem pihenek, de ami jut, azt is mozgással, főleg kirándulással töltöm" – mondta Kelemen Balázs.

A bokszolót az is örömmel tölti el, hogy a győri Yakuza Fight Clubban remek edzéslehetőségei vannak.

„Most már könnyebben tudok sparringolni, nem kell emberekre vadászni, hanem hozzám jönnek, ráadásul a Yakuzában más küzdősportok kiválóságai is dolgoznak, velük is kesztyűzhetek, legalább belekóstolhatok kellemetlen harcmodorokba is" – árulta el Kelemen Balázs.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzelemmel búcsúzna a Császártól a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott méltóképpen szeretne búcsúzni Albert Flóriántól, a Ferencváros múlt… Tovább olvasom