Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Priskinék görög lecke előtt

Szombaton Görögországban játszik Európa-bajnoki selejtezőt a magyar válogatott, amely jelenleg a tatai edzőtáborban készül a mérkőzésre.

Szikrázó napsütés fogadta kedden délelőtt az újságírókat a tatai edzőtáborban, ahol a szombati Görögország, valamint a jövő szerdai Norvégia elleni – sajnos már tét nélküli – Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott tartott nyilvános edzést.

A futballisták motivációjával úgy látszik, nincs gond, nagyon elszántnak tűntek, minden egyes labdáért keményen megküzdöttek. Várhidi Péter szövetség kapitány néha megállította a játékot, ilyenkor dicsért, de a hibákra is felhívta a figyelmet.

A szakember az edzést követő sajtótájékoztatón elmondta: Görögország és Norvégia is minőségi ellenfél, mindkét válogatott Európa elitjébe, a kontinens legjobb tizenöt-húsz nemzeti csapata közé tartozik.

„Számukra nagy lesz a tét, hiszen nekik ez az utolsó esélyük kiharcolni a továbbjutást. Eddig olyan együttesek ellen szerepeltünk, akik velünk azonos szintet képviseltek. Most kiderül, hogy mire lesz képes a csapat erősebb ellenfelekkel szemben. Egyébként előbbre tartunk, mint ahogy előzetesen elterveztem. Kialakult egy gerinc, amelyre már lehet építeni. Az előzetes koncepciótól továbbra sem térek el, azaz elsősorban a fiatal játékosokra számítok. A keret viszonylag állandó, ez persze nem jelenti azt, hogy ne figyelnék oda a jól teljesítő játékosokra, csapatokra, többek között a bajnok Debrecenre is. Dzsudzsák Balázs vagy Buzsáky Ákos például nagyon jó benyomást tett rám."

A bajnokság színvonalát érintő újságírói kérdésre a kapitány elmondta: nem tiszte megítélni ezt, hiszen, ahogy fogalmazott, ő „hozott anyagból" dolgozik. Az azonban biztos, hogy a külföldön játszó idegenlégiósok erősebb bajnokságban edződnek, így előbbre tartanak azoknál, akik a Borsodi Ligában szerepelnek.

Nagyon népszerű volt az újságírók körében Priskin Tamás, a Győri ETO korábbi, az angol Watford jelenlegi támadója. Ez nem is csoda, hiszen kis túlzással csak a csatár lőtt gólt Várhidi Péter csapatában.

„Természetesen szombaton is szeretnék betalálni a görögök kapujába, de szerintem bármelyik társam képes lehet erre. Nagyon motiváltak vagyunk, talán ez lehet a siker záloga. A címeres meznél egyébként sem kell nagyobb motiváció. Mióta hazajöttem Angliából, folyamatosan tréningeztem a Népligetben, így jó formában érzem magam" – mondta a játékos, akinek a tegnapi edzésen meghúzódott az ágyéka, ám vélhetően a hétvégi mérkőzésig rendbe jön a sérülése.

Priskin egyébként a helyszínen, az ETO-stadionban szurkolt a zöld-fehérek utolsó két mérkőzésén és elismerően nyilatkozott korábbi társairól. A jövőjével kapcsolatban elmondta: minden bizonnyal továbbra is az angol élvonaltól búcsúzó Watford játékosa marad.

„A célunk természetesen az, hogy visszakerüljünk a Premier League-be, ami nem lesz könnyű, hiszen a másodosztályban is több jó csapat van. A norvégok elleni EB-selejtező után egy hét nyaralást tervezek, majd a pihenőt követően július másodikán kell edzésre jelentkeznem a Watfordnál."

A válogatott csütörtök délben utazik Görögországba, Athén érintésével Krétára, a találkozó színhelyére. A szombati mérkőzés magyar idő szerint 20.30 órakor kezdődik Heraklionban, a Pankritio-stadionban. Várhidi Péter vasárnap délelőtt regeneráló edzést tart a társaságnak, majd az együttes délután érkezik meg Budapestre.

Kovács Balázs

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elmaradt a triplázás a Népligetben

Drámai csatában kapott ki a Ferencváros otthonában az előző két kiírás aranyérmese, az Audi-ETO, így idén Görbiczéknek meg kellett elégedniük az ezüstéremmel.
Tovább olvasom