Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Priskin fontos gólt lőtt

Priskin Tamás, a Watford magyar labdarúgója gólt szerzett a másodosztályú Hull City elleni Liga-kupa-mérkőzésen.

Priskin Tamás, a Watford magyar labdarúgója gólt szerzett a  másodosztályú Hull City elleni Liga-kupa-mérkőzésen. Teljesítményével elégedett klubjának szakvezetője is.A fiatal támadó kezdőként lépett pályára a találkozón, majd az 54. percben Ryan France átadását értékesítette. Ez volt Priskin Tamásnak, az ETO FC korábbi játékosának első akciógólja újdonsült csapatában, korábban – szintén kupatalálkozón – büntetőből már a kapuba talált.

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült gólt lőnöm. Annak is örülök, hogy kezdőként léphettem pályára – mondta érdeklődésünkre az Angliában tartózkodó játékos. – Az a csapat játszott, amelyik a bajnokságban szokott, így külön megtiszteltetés, hogy helyet kaptam a kezdő tizenegyben."

Priskin meghálálta a bizalmat, többször helyzetbe került, végül remek gólt lőtt.

„Nem volt nehéz dolgom, ziccerben egyedül törhettem kapura s a kimozduló hálóőr mellett csak el kellett gurítanom a labdát."
A játékos teljesítményével edzője, Aidy Boothroyd is elégedett volt. A klub honlapján kiemelte, hogy a fiatal magyar játékos, aki eddig jószerével a kispadra szorult, jól szerepelt a mérkőzésen. Kevés időt töltött el még a klubnál, szoknia kell a számára idegen környezetet. A találkozón azonban több alkalommal is bizonyította, jó játékos válhat belőle.

Priskin egyébként gyorsan beilleszkedett.
„Megoldódott a lakásgondom, van autóm. A barátnőm csatlakozhatott hozzám, a családom pedig már kétszer is meglátogatott. Nagyszerűen érzem magam Watfordban."
Priskin harcban a labdáért.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csillogó koroncói érmek

A közelmúltban több hazai és nemzetközi viadalon is részt vettek a Koroncói Tutti Judo Klub… Tovább olvasom