Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Priskin a QPR játékosa lett

Labdarúgás - Az átigazolási időszak utolsó napján klubot váltott Priskin Tamás, a Győri ETO FC egykori játékosa.
A válogatott csatár fél évig a másodosztályú Queens Park Rangers csapatában futballozik kölcsönben.

A Championshipben szereplő Queens Park Rangers többek között az Ipswich Town mellőzött játékosát, Priskin Tamást nézte ki magának csatárgondjai enyhítésére. A válogatott támadó akkor elmondta, egyelőre nem tudja, miként alakul a sorsa.

A hétvégén úgy tűnt, az átigazolás meghiúsul, hiszen Roy Keane, az Ipswich Town menedzsere kijelentette, hogy az érdeklődés ellenére sem szeretné kölcsönadni játékosát. Hétfőn azonban száznyolcvan fokos fordulat következett be az ügyben, a két csapat megállapodott arról, hogy az egykori győri közönségkedvenc fél évig a Loftus Roadon folytatja pályafutását. Priskin Tamás a QPR második magyar légiósa lesz, hiszen a csapatban futballozik a szintén válogatott Buzsáky Ákos is.
A csapat edzőváltáson esett át a közelmúltban, Jim Magilton éppen a magyar középpályással különbözött össze és a tettlegességig fajuló konfliktust a menedzser állása bánta. A londoniakat azóta az ideiglenesen kinevezett Mick Harford irányítja.

A QPR együttese nemcsak Priskin Tamást szerződtette az átigazolási időszak hajrájában, a kék-fehérek a Birmingham City támadóját, Marcus Bentet is kölcsönvették. Ő lehet Priskin legnagyobb riválisa a csapatba kerülésért a házi gólkirály, Jay Simpson mellett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BoxingOne: vitatható bírói döntés a fináléban

Második lett a győri KO Gladiátor a BoxingOne Championship most véget ért sorozatában. Tovább olvasom