Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Pontelőny az Elektromosnál

Jól megérdemelt téli pihenőre térhetnek megyénk NB II-es és NB III-as asztaliteniszezői, hiszen remekül megállták helyüket a most zárt őszi versenyszezonban.

Az utolsó fordulóban elért sikerek is hozzájárultak, hogy mind az NB II-ben, mind pedig az NB III-ban megyénk asztalitenisz-csapatai a mezőny legjobbjai sorában zárhatják az évet. A Győri Elektromos női csapata az NB II újoncaként nagy bravúrt hajtott végre, hiszen a fiatal játékosokból álló együttes nemcsak megállta helyét, hanem egypontos előnnyel az őt követő előtt az első helyen zárta az őszi bajnoki sorozatot. A Soproni MAFC férficsapata ugyancsak az NB II-ben a harmadik helyre jutott csoportjában. Az NB III-ban pedig a Győri Elektromos fiai az egy osztállyal feljebb játszó lányokhoz hasonlóan szintén az első helyről várhatják a tavaszi folytatást.

A decemberi utolsó forduló eredményei.

NB II
Soproni MAFC–Herend 13:5
Sopron, férfimérkőzés. A soproniak pontjait Katus 4, Bonczhidai 3, Putz 3, Horváth 2, valamint a Katus, Putz pár szerezte.
Győri Elektromos–Komló 17:1
Győr, női mérkőzés. A győriek pontjait Csiba 4, Kovács 4, Piros 4, Ladányi 3 és a Csiba, piros, valamint a Kovács, Lung pár szerezte.

NB III
Széchenyi ESE II–Esztergom 11:7
Győr, férfimérkőzés. A győztes győri egyetemiek pontjait Csele 4, Kovács 4, Barcsai 2, Somogyi, valamint a Csele, Barcsai pár szerezte.
Győri Elektromos–MTE- Épfu Mosonmagyaróvár 12:6
Győr, férfimérkőzés. Psz.: Papp G. 4, Markó 3, Paár 2, Lung és a Papp, Papp, valamint a Lung, Paár páros, illetve Vajthó 3, Antal 2, Czihák E.
Pölöskei Szörp–Szombathelyi AK 9:9
Győr, férfimérkőzés. Psz.: Bella 3, Péntek 2, Márton 2, Fekete és a Bella, Márton pár.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Détási lett az Tatabánya edzője

Détári Lajos ismét edzői feladatot vállalt. A válogatottban félszáznál is több szerepléssel… Tovább olvasom