Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Pont, ami életet menthet

Kaposvár - FC Sopron: 2-2 (1-1).

Nem sokat teketóriáztak a csapatok és egyből a dolgok közepébe vágtak, hiszen mindkét fél gyakorlatilag az első helyzetét gólra váltotta. A gyors gólváltás után sem vettek vissza a felek, hiszen a 12. percben Oláh gólba tartó lövését védte Takács, majd Kovácsevics jobb oldali beadása után újra Oláh szerezhetett volna gólt.

Nagy lendülettel kezdte a második félidőt a hazai csapat, ami komoly helyzetekben is megmutatkozott. Bár a Sopron keveset birtokolta a labdát, kontrái veszélyt hordoztak magukban. A meccs vége egy újabb gólpárbajt hozott. Pintér Attila találata után sokáig nem örülhettek a hazaiak, hiszen a 89. percben a büntetőt Demjén a jobb alsó sarokba lőtte.

Prukner László: – Nagyon mélyről indultunk és a szezon végére úgy látszik, idegileg és fizikailag is fárad a csapatunk. Kétszer vezettünk és a helyzetek alapján úgy érzem, győzelmet érdemeltünk volna.

Dario Bonetti: – Mindkét csapat számára nagyon fontos volt ez a mérkőzés. A döntetlen jó eredmény a Kaposvár otthonában.

Magasföldi József az utóbbi két fordulóban kétszer is betalált, fontos találatokat szerezve a bentmaradásért vívott harcban: – A kaposvári gólom hasonló volt a Vasas ellen szerzetthez. Itt is egy lefejelt labdát csíptem el, lendületből kicseleztem Mezőt, majd sikerült túljárnom Milinte Árpi eszén. Kaposváron mindkét gárda előtt több lehetőség adódott, így igazságosnak érzem a döntetlent. Fontos pontot szereztünk.

Takács Tamás egész tavasszal jó formában véd, bravúrjai most is kellettek a pontszerzéshez: – Nagyon rossz egy kapusnak, ha azonnal a meccs elején gólt kap, mint ahogy most is történt. Szerencsére hamar sikerült egyenlíteni, s ez engem is feldobott. Volt dolgom bőven, s a csapat erejét, tartását bizonyítja, hogy mindkétszer, amikor hátrányba került, gyorsan tudott egyenlíteni. Nekünk is voltak helyzeteink, de a kaposváriak előtt is adódtak lehetőségek. Jobb lett volna nyerni, de azt kell mondjam, reális a döntetlen.

Demjén Gábor lélektanilag kiélezett helyzetben értékesítette a tizenegyest a „büntetőölőként" számon tartott Milinte Árpáddal szemben: – Hárman mentünk oda a labdához, Sifter Tomi, Magasföldi „Dodi" és jómagam. Végül én vállaltam el. Előre eldöntöttem, hová rúgom a labdát, s bár a kapus jó irányba vetődött, nem tudta elérni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO FC: Tovább tart a mélyrepülés

FC Fehérvár - Győri ETO FC: 2-1 (1–0). A hazai csapat megérdemelt győzelmet aratott, mert jobb százalékban használta ki a helyzeteit. Az ETO a hátralévő két hazai mérkőzésen már nem hibázhat, ha az élvonalban szeretne maradni a következő szezonban. Tovább olvasom