Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Pomper eligazol

Változások várhatók a Győri ETO FC játékoskeretében. Eddig Pomper Tibor az egyetlen biztos távozó. A csapat gerincét szeretnék együtt tartani.

Reszeli Soós István, a győriek szakmai igazgatója elmondta, több játékostól is megválik az egyesület: „Természetesen nem szeretnénk, ha labdarúgóink az újságból tudnák meg, hogy már nem számítunk rájuk, ezért neveket egyelőre nem akarok említeni. Az biztos, hogy azoktól megválunk, akik kevésszer vagy egyáltalán nem tudták beverekedni magukat az ETO kezdőcsapatába. Pomper Tiborral már leültünk beszélgetni és vele megtárgyaltuk a válást, ő másik együttesben kezdi meg a felkészülést a következő szezonra."

Városszerte szárnyra kelt az a híresztelés, hogy a Ferencváros két játékosa, Lipcsei Péter és a kapus Szűcs Lajos esetleg Győrbe igazol, az ETO válogatott irányítója, Vincze Ottó pedig a fővárosi zöld-fehérekhez szerződik. A szakmai igazgató határozottan cáfolta az értesülést és elmondta, elsősorban saját utánpótlására számít az ETO FC.
Futótűzként terjedt el az a hír is, hogy a következő bajnokságban Csank János látja el Győrben a vezetőedzői feladatokat, Reszeli Soós István pedig szakmai igazgatóként dolgozik tovább.

„Ez a lehetőség szóba került, de végül úgy döntöttünk, amíg nem épül fel az új stadion, minden marad a régiben. Az új létesítményben több munka hárul majd ránk, így akkor elképzelhető, hogy megosztjuk a két feladatot, de az biztos, hogy egy évig még én irányítom a zöld-fehér csapatot" – mondta befejezésül a szakmai igazgató.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindenki a fedélzeten

Megkezdte felkészülését az újabb pontvadászatra a Győri ETO FC labdarúgócsapata. Bajzát Péter személyében egyelőre csak egy új játékos érkezett az együtteshez. Pomper Tibor, Ciprian Binder távozott. A melegre való tekintettel tegnap délután tartotta első edzését a 2005/2006-os bajnokságra készülődő ETO FC. Tovább olvasom