Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -9°C | 2°C Még több cikk.

Pompás seregszemle volt

A magyar küldöttség három arany-, két ezüst- és hét bronzéremmel a 14. helyen végzett a nemzetek rangsorában a dél-koreai Teguban vasárnap zárult nyári Universiadén.

A magyar küldöttség egy része az ünnepélyes megnyitón.
A 12 sportágban több mint 7000 résztvevővel megrendezett idei egyetemi és főiskolás-világbajnokság megnyitóünnepségén a magyarok küldöttsége a hosszú sort záró házigazda koreaiak előtt a 176. felvonuló csapatot képezte. Ebben megyénk képviselői is jelen voltak, ott volt például dr. Czinege Imre, a győri Széchenyi-egyetem rektora, valamint Várnagy András, az egyetem testnevelési és sportközpontjának vezetője is.

Nekik már az Universiade megnyitása előtt rendezett FISU-ülésen is feladatuk volt, hiszen a jövő évi egyetemi és főiskolás asztalitenisz-világbajnokság előkészületeiről kellett beszámolni.

Ezt a vb-t ugyanis jövőre szeptember elseje és ötödike között Győrben rendezik, s az előkészületekről készült képes bemutató, valamint a nemzetközi egyetemi sportszövetség ülésén szétosztott első színes bemutatófüzet általános sikert aratott. Ezúttal meghívókat is adtak át, hiszen a szervezők azt szeretnék, hogy ezen a győri vb -n, amit közvetlenül az athéni olimpia után rendeznek, a sportág világszerte legjobbjai jelen legyenek.

Várnagy András hazaérkezésük után elmondta, hogy ehhez a nagyszabású jövő évi rendezvényhez remek tapasztalatokat szereztek Koreában. Daeguban az Universiadét olyan magas színvonalon rendezték meg, ami számos olimpia nívójával vetekedett. Jó volt Koreában magyarnak lenni, szinte valamennyi sportágban remekül szerepeltek egyetemistáink. Persze a megyénkbelieknek, a két soproni atlétának, Lőrincz Imrének és Németh Gergelynek, külön is szurkoltak.
Vági Miklós győri nemzetközi cselgáncsbíró is közreműködött az eseményen. Három egyéni döntőt vezetett, s a csapatbajnokság japán–koreai döntőjén is a tatamin volt.

Mint mondta: óriási presztízsmérkőzéseket látott. Jó főpróba volt ez számára a Japánban jövő héten kezdődő felnőtt-világbajnokságra, amire vasárnap indul. Az ott szereplő 45 bíró között, akik közül 12-en képviselik Európát, egyedüli magyar. A vb-n nyújtott teljesítmények alapján kerül kiválasztásra az a 24 bíró, aki majd a jövő évi olimpiai játékokon szerephez jut.

Az Universiade rendezvényeiről egyébként Vági Miklós is elismerő hangon nyilatkozott. Pontos, tökéletes rendezés volt a jellemzője. Szépen berendezett olimpiai falu típusú elszállásolás várta a résztvevőket, 15 emeletes, parkokkal körülvett épületekben, mindenütt tisztaság és rend honolt.

Számára külön öröm volt, hogy az atlétika után a cselgáncs bizonyult a legfajsúlyosabb sportágnak, 68 ország versenyzői küzdöttek az érmekért, s ebben a sportágban a magyarok igen eredményesnek bizonyultak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változás a védelemben

A Ferencváros elleni bajnoki rangadón izomhúzódást szenvedett újpesti Urbán Flórián helyére a… Tovább olvasom