Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Pócza Barbara újabb aranya

Miután megnyerte az idei felnőtt női bajnoki címet, a teniszezők Balatonbogláron rendezett korosztályos bajnokságán sem vártak mást, mint győzelmet a győri Pócza Barbarától. Nem is okozott csalódást.

Az elvárásoknak megfelelően szerepelt a 16 évesek mezőnyében, ahol a 48-as főtáblán nem kevesebb mint öt 6:0-ás játszmagyőzelmet mutatott be. A bajnokság döntőjét is 6:0, 6:0 arányban nyerte a soproni Dorn Kunigunda ellen. A győri teniszezőnek 1997 óta már a nyolcadik bajnoki címét jelentette ez a győzelem. Kiváló formája biztató a legközelebbi nemzetközi szerepléshez, hiszen ezekben a napokban a magyar válogatott tagjaként már a franciaországi korosztályos 16 csapatos Világkupára készül, amelyen az idei Európa-bajnokságon megszerzett negyedik hely birtokában jó szereplésben reménykednek.


Kovács Attila, a Győri TC edzője amint hazatért Balatonboglárról, beszámolt a többi tanítvány szerepléséről is. A 14 éves fiúk csapatversenyében a győriek együttese Szepesházi Attila, Rózsa Péter, Kiss Zsombor és Simon András összetételben az ezüstéremmel díjazott második helyet szerezte meg. Ezt követően az egyéni versenyben is esélyes Szepesházi Attila a nyolcaddöntőben lesérült és nyert mérkőzést volt kénytelen feladni. Ígéretesen szerepelt viszont Kovács Gábor a 12 évesek korcsoportjában, aki most a nyolcaddöntőig jutott, de edzője szerint egy újabb kivételes tehetségként jelentkezett a sportágban.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvan Kótai ellenfele

Hivatalos forrásból még nem erősítették meg, de eldőlni látszik, hogy Kótai Mihály következő… Tovább olvasom