Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Pintér telt ház előtt debütálhat a finnek ellen Győrben

Jól fogynak a jegyek, ezért valószínűleg telt ház előtt léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatott a finnek elleni, jövő szerdai barátságos mérkőzésen, Győrben.
Ezt Sipos Jenő szóvivő jelentette be a Magyar Labdarúgó  Szövetség (MLSZ) keddi sajtóbeszélgetésén, hozzátéve: az MLSZ egyik  kiemelt stratégiai célja, hogy a szurkolókat a jövőben  színvonalasabban szolgálja ki.   
   
Ennek érdekében a szövetség már javában teszteli az online  jegyértékesítési rendszert, amely a tervek szerint rövid időn belül  működni fog majd az NB I-ben. Az MLSZ az elővételi internetes  belépővásárlás elterjedésétől a nézőszám emelkedését várja a hazai  bajnoki mérkőzéseken. A szóvivő elmondta: elvárják az élvonalbeli  kluboktól, hogy a jövőben a találkozókat megelőzően intenzívebben  egyeztessenek egymással a szurkolók várható létszámáról és arról,  hogy melyik csapat drukkerei hol léphetnek be a stadionokba.   
   
Sipos Jenő az MTI érdeklődésére arról is beszélt, hogy a  szövetség az őszi két Eb-selejtezős mérkőzést a Ferencváros nyáron  elkészülő új Üllői úti stadionjában tervezi lebonyolítani.  
   
Az összejövetelen Anthony Radev, az MLSZ elnökségi tagja a  magyar futball jövőképéről adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a  szövetség hosszú távú stratégiai célként az igazolt játékosok  számának 300-350 ezerre emelését, az NB I-ben a hatezres  átlagnézőszám elérését, valamint a felnőtt válogatott legalább egy  világversenyre való kijutását jelölte meg.  
   
A civilben üzletemberként tevékenykedő Radev úgy látja, hogy a  magyar labdarúgás előrelépését az utánpótlásbázis kiszélesítésével,  valamint az elitképzés fejlesztésével, ezen belül az akadémiák  támogatásával lehet elérni. Emlékeztetett arra, hogy amióta három  évvel ezelőtt bekerült az elnökségbe, az igazolt játékosok száma 100  ezerről közel 200 ezerre nőtt. Hozzátette: amíg 2010-ig évente 10  milliárd forintból gazdálkodott a magyar futball, addig a TAO-nak és  az állami támogatásnak köszönhetően most már évi 20-25 milliárd  áramlik be.   
   
Anthony Radev szerint a magyar utánpótlásképzés fő problémája,  hogy alulképzett gyerekek kerülnek a magyar labdarúgó akadémiákra,  így nagyon alacsony és bizonytalan a találati arány. Az MLSZ  elnökségi tagja úgy látja, egy akadémia éves költségvetése 200-300  millió forint, de évente csak mindössze egy NB I-es szintű játékos  kerül ki onnan.   
   
"Mivel egy magánembernek erre nincs elég pénze, ezért inkább  vesz mondjuk 15 millióért egy montenegrói játékost" - fogalmazott a  bolgár származású üzletember, aki az elmúlt két évben észrevehető  előrelépést lát az akadémiák működésében, és szerinte ma már kétszer  akkora az esély egy élvonalbeli játékos akadémiai kinevelésének,  mint korábban.   
   
Kiemelte: a magyar akadémiáknak nem az európai élcsapatok,  például az FC Barcelona akadémiáját kell felülmúlniuk, hanem az a  helyes cél, hogy a környező országokénál, vagyis a szerb, bolgár és  román klubok akadémiáinál legyenek jobbak. Ha ugyanis évente már  öt-hat labdarúgót tudnak kinevelni, akkor nyereségessé válik az  akadémiák működése, és ezzel párhuzamosan a magyar klubok  költségvetése a jelenlegi évi 1,5 millió euróról három millióra  emelkedhet, s az MLSZ elnökségi tagja szerint ez a magyar futball  előrelépésének a záloga. Az üzletember a játékosnevelés során a  mentális képzést tartja a legfontosabbnak, mivel szerinte óriási a  különbség abban, ahogyan a berlini Herthánál Dárdai Pál, vagy egy  magyar akadémia foglalkozik a fiatalokkal. Emellett még a hazai  edzések intenzitásának növelését tartja olyan területnek, ahol előre  kell lépni.
 
Játékra fel: nyerjenek belépőket a győri magyar-finn meccsre! >>


hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Massát versenymérnöke követte a Williamshez

Rob Smedley a brit istállónál az autók teljesítményéért felelős vezető lesz, s a munkát áprilisban,… Tovább olvasom