Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Pintér Attila az új szövetségi kapitány: ˝Nálam mindenki tiszta lappal indul˝

A 47 éves edző a Ferencvárossal, az előző idényben pedig a Győrrel nyert bajnoki címet.
11.35 - A Győri ETO gratulál a kinevezéshez

„Verebes József és Bicskei Bertalan után ő a harmadik kapitány, akit eredményes győri munkájának köszönhetően kérnek fel erre a tisztségre. Pintér Attilának ezúton is gratulálunk – arról pedig, hogy ki lesz az együttes új vezetőedzője, amint van érdemi információ, természetesen tájékoztatást adunk" – olvasható az eto.hu-n.

A kisalfold.hu úgy tudja, hogy január 6-a előtt nem derül ki az új vezetőedző személye Győrben.

10.50 -  Csányi Sándor, az MLSZ elnöke elmondta, több szakemberrel  felvették a kapcsolatot a kapitánykeresés során, s tíz fölötti volt  a külföldiek száma. A külföldi kapitányok zöme azonban hosszabb időt  kért az eredményességre, az elnök szerint ez érhető, mivel az  ismerkedésre kell pár hónap. Az MLSZ viszont már az Eb-selejtezőkre  olyan válogatottat szeretne, amely számára reális cél a kijutás.   
   
"Nagy felelősség, de eredményes szeretnék lenni" - mondta  székfoglaló beszédében Pintér Attila, aki fegyelmezett játékosokra  számít a nemzeti csapatban. - "Az edzőknek és a vezetőknek is nagy  áldozatokat kell hozni ahhoz, hogy a magyar labdarúgás újra sikeres  legyen. Én minden mérkőzésen győzni szeretnék, és azt akarom, hogy a  csapatom minden találkozót követően emelt fővel jöhessen le a  pályáról. A játékosoknak át kell érezniük, hogy milyen fantasztikus  szurkolótábor áll mögöttük, ezek a drukkerek megérdemlik, hogy ne  csak részsikereknek örüljenek, hanem annak, hogy például egy  Európa-bajnokságra kijussunk. Úgy gondolom, a magyar labdarúgásban  rendelkezünk olyan játékosokkal, hogy ezt meg tudjuk valósítani."   

 Pintér hangsúlyozta: a magyar futball, így a válogatott is csak  abban az esetben lehet sikeres, ha mindenki "egy irányba húz".   
   
"Bizonyítsuk be közösen, hogy nem annak kell hinni, aki idejön  és a magyar futballt csak ugródeszkának használja." - tette hozzá.   
   
A válogatott lehetséges összetételével kapcsolatban a szakember  elmondta, hogy nála mindenki - így a magyar szakemberekkel  kapcsolatban a hollandoktól elszenvedett kudarcot követően kritikát  megfogalmazott - Szalai Ádám is tiszta lappal indul, mert a magyar  labdarúgásnak minden olyan játékosra szüksége van, aki hasznára  lehet a nemzeti csapatnak. Úgy vélte, az első kerethirdetésnél  várhatóan több új játékos is szerepel majd, ugyanakkor a korábbi  válogatottból is sokakra számít. A szakember a közeljövőben szeretne  egy válogatott összetartást is, ahol a taktikai elképzeléseit  vázolná a jövőre nézve.  
   
Pintér várhatóan márciusban egy barátságos mérkőzésen mutatkozik  majd be a válogatott kispadján, ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a  taktikai elemek kielemzéséhez az első egy-két találkozón várhatóan  nem topcsapattal találkozik majd az együttes, de azt követően sokkal  inkább erős csapatokkal szeretne mérkőzni, mivel csak ezeken az  összecsapásokon lehet lemérni, hol tart a válogatott.  
   
Az Eb-selejtezők ősszel kezdődnek - a csoportok sorsolására  februárban kerül sor -, a 2016-os franciaországi kontinensviadalon  már 24 válogatott szerepelhet.   
   
A szakember fizetésével Csányi Sándor nem árult el konkrétumot,  csupán annyit, hogy több, mint a hazai klubedzőké, ugyanakkor az  MLSZ-szel korábban kapcsolatba került  külföldi edzők igényeinek  körülbelül a negyven százaléka.  
   
Pintér elődje, Egervári Sándor több mint három év után október  11-én mondott le, miután a csapat 8-1-re kikapott Hollandiában  világbajnoki selejtezőn. Egy mérkőzésen Csábi József dirigálta az  együttest, amely csoportjában a harmadik helyen végzett, így  lemaradt a jövő évi brazíliai vb-ről.  
   
Pintér az ötvenedik szövetségi kapitánya a magyar válogatottnak.


10.20 - Pintér Attila lett a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya - derült ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki  sajtótájékoztatóján.  
   
A 47 éves edző a Ferencvárossal, az előző idényben pedig a  Győrrel nyert bajnoki címet. Megbízatása 2016-ig szól.  
   
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke elmondta, több szakemberrel  felvették a kapcsolatot a kapitánykeresés során, s tíz fölötti volt  a külföldiek száma. A külföldi kapitányok zöme azonban hosszabb időt  kért az eredményességre, az elnök szerint ez érhető, mivel az  ismerkedésre kell pár hónap. Az MLSZ viszont már az Eb-selejtezőkre  olyan válogatottat szeretne, amely számára reális cél a kijutás.   
   
Pintér elődje, Egervári Sándor több mint három év után október  11-én mondott le, miután a csapat 8-1-re kikapott Hollandiában  világbajnoki selejtezőn. Egy mérkőzésen Csábi József dirigálta az  együttest, amely csoportjában a harmadik helyen végzett, így  lemaradt a jövő évi brazíliai vb-ről.  
   
Pintér az ötvenedik szövetségi kapitánya a magyar válogatottnak.

09.54
- Pintér Attila lett a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya - derült ki a Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A 47 éves edző a Ferencvárossal, az előző idényben pedig a Győrrel nyert bajnoki címet.

Pintér elődje, Egervári Sándor több mint három év után október 11-én mondott le, miután a csapat 8-1-re kikapott Hollandiában világbajnoki selejtezőn. Egy mérkőzésen Csábi József dirigálta az együttest.

Pintér Attila
Pintér Attila


Portré

A magyar  labdarúgó-válogatott élére csütörtökön kinevezett Pintér Attila  portréja (az MLSZ honlapja alapján

   
Született: 1966. május 7., Salgótarján   JÁTÉKOSPÁLYAFUTÁSA:   Ifjúsági Európa-bajnok (1984). 1986 és 1991 között 20 mérkőzésen  szerepelt védőként a válogatottban és ezeken három gólt szerzett.   Az NB I-ben 224 mérkőzésen játszott és 20 gólt szerzett. Elsősorban  a Ferencvárosban futballozott, de megfordult a belga Germinal  Beerschot, a szlovákiai Dunaszerdahely, a BVSC, a Vasas, a Rába ETO  és a Diósgyőri VTK csapatában is.   A Ferencvárossal egyszeres Magyar Kupa-győztes (1991) és  kupaezüstérmes (1989), kétszeres bajnoki ezüstérmes (1988-1989,  1990-1990).   EDZŐI PÁLYAFUTÁSA:   Játékosedzőként kezdte szakvezetői munkáját, majd már vezetőedzőként  dolgozott Sárváron, Celldömölkön, Pápán, Sopronban (ahol két  időszakot is eltöltött), a Ferencvárosnál, a Vasasnál és két  időszakban a Győri ETO FC-nél.   A Ferencvárossal megnyerte a 2003-2004-es bajnokságot, valamint a  Szuperkupát és a 2004-es Magyar Kupa-döntőt. A Sopron csapatával  (éppen az FTC ellen) hódította el a 2005-ös Magyar Kupát, a Győri  ETO-val pedig az előző idényben végzett az OTP Bank Liga első  helyén, és a DVSC-Tevát legyőzve elhódította a Szuperkupát is.   Csak néhány tizenegyes választotta el attól, hogy elmondhassa,  egyedüli magyar edzőként három egymást követő évben három különböző  klub színeiben nyert Magyar Kupát, de végül a Vasassal alulmaradt a  Fehérvár FC-vel szemben, 2006-ban. (2004 Ferencváros, 2005 FC  Sopron).   2009-ben bajnoki bronzérmesként csapata, a Győr szerepelhetett az  Európa Ligában, ahol kiejtette a szlovákiai Nyitra, a kazah Atariut  és a francia Montpellier csapatát. 


 A  csütörtökön kinevezett Pintér Attila a magyar labdarúgó-válogatott  50. szövetségi kapitánya.  
    
    Az eddigi kapitányok (a táblázatban az első és utolsó mérkőzések  időpontja szerepel):    1902.10.12.-1904.06.02.: Gillemot Ferenc    1904.10.09.-1906.04.01.: Stobbe Ferenc    1906.10.07.-1906.11.04.: Hajós Alfréd    1907.04.07.-1908.06.10.: Stobbe Ferenc    1908.11.01.-1911.01.08.: Minder Frigyes    1911.05.07.-1914.10.04.: Herczog Ede    1914.11.08.-1917.11.04.: Minder Frigyes    1918.04.14.-1919.04.06.: Fehéry Ákos    1919.10.05.-1919.11.09.: Minder Frigyes    1920.05.02.: Harsády József    1920.10.24.-1920.11.07.: Tibor Lajos    1921.04.24.-1924.05.29.: Kiss Gyula  1924.06.04.: Holits Ödön  1924.08.31.-1926.02.14.: Máriássy Lajos    1926.05.02.-1928.10.07.: Kiss Gyula    1928.11.01.-1929.10.06.: Földessy János    1930.04.13.-1930.05.11.: Pataki Mihály    1930.06.01.-1930.09.28.: Minder Frigyes    1930.10.26.-1932.10.30.: Máriássy Lajos    1932.11.27.-1934.05.31.: Nádas Ödön    1934.10.07.-1939.06.08.: Dietz Károly    1939.08.27.-1941.03.23.: Ginzery Dénes    1941.04.06.: Fábián József    1941.11.16.: Ginzery Dénes    1942.05.03.-1942.06.14.: Fábián József    1942.11.01.-1943.11.07.: Vághy Kálmán    1945.08.19.-1948.11.07.: Gallowich Tibor    1949.04.10.-1956.06.09.: Sebes Gusztáv    1956.07.15.-1957.06.23.: Bukovi Márton    1957.12.22.-1966.07.23.: Baróti Lajos    1966.09.07.-1967.10.29.: Illovszky Rudolf    1968.05.04.-1969.12.03.: Sós Károly    1970.04.12.-1971.05.19.: Hoffer József    1971.07.22.-1974.05.29.: Illovszky Rudolf    1974.09.28.: Bozsik József    1974.10.30.-1975.04.02.: Moór Ede    1975.04.16.: Szőcs János    1975.05.07.-1978.06.10.: Baróti Lajos    1978.09.20.-1979.05.19.: Kovács Ferenc    1979.09.12.-1980.04.30.: Lakat Károly    1980.05.31.-1983.06.01.: Mészöly Kálmán    1983.09.07.-1986.06.09.: Mezey György    1986.09.09.-1986.11.12.: Komora Imre    1987.02.09.-1987.07.28.: Verebes József    1987.09.09.-1987.12.02.: Garami József    1988.03.26.-1988.05.17.: Bálint László    1988.08.31.-1988.12.11.: Mezey György    1989.03.08.-1989.11.15.: Bicskei Bertalan    1990.03.20.-1991.09.25.: Mészöly Kálmán    1991.10.09.-1991.12.08.: Glázer Róbert    1992.03.25.-1993.03.31.: Jenei Imre    1993.04.15.-1993.06.16.: Puskás Ferenc    1993.09.08.-1994.06.08.: Verebes József    1994.09.07.-1995.11.11.: Mészöly Kálmán    1996.04.10.-1997.11.15.: Csank János    1998.03.25.-2001.09.01.: Bicskei Bertalan    2001.09.05.-2003.11.19.: Gellei Imre    2004.02.19.-2005.12.18.: Lothar Mattha:us   2006.05.24.-2006.10.11.: Bozsik Péter  2006.10.31.-2008.04.24.: Várhidi Péter  2008.05.01.-2010.07.23.: Erwin Koeman  2010.07.23.-2013.10.11.: Egervári Sándor  2013.10.15.: Csábi József  2013.12.19.: Pintér Attila

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SKC: fájó vereség

A zárószakaszban végig fej fej mellett haladtak a csapatok. Dénes büntetőivel 1 pontra jött föl a… Tovább olvasom