Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Pintér: a játékosok sokat tettek a magyar futballért

Három sikeres párharc után a főtáblára jutásért játszott csatában maradt csupán alul a magyar bajnokságban bronzérmes ETO FC az Európa Ligában.

A zöld-fehérek emelt fővel búcsúztak a sorozatból a zágrábi találkozó után, ráadásul több olyan játékos is feltűnt Pintér Attila csapatában, akikkel úgy fest, még komolyan számolhat a vezetőedző.

– Vitatható játékvezetői döntések után szenvedtek vereséget Zágrábban, dühös még emiatt? – kérdeztük Pintér Attilát, az ETO FC vezetőedzőjét.

– Amit elterveztünk, azt sikerült véghezvinnünk a Dinamo otthonában. Egy ideig úgy alakult a találkozó, ahogy szerettük volna. Vezettünk, s bizony nagy gondban volt a Zágráb. Az történt a pályán, amit mi akartunk, ennek ellenére mégis kiegyenlített az ellenfél. Nem értem azonban a játékvezetőt, hogyan lehetett elnézni például azt, hogy a hazaiak játékosa a tizenegyes előtt kézzel vette le a labdát, hogy a többi tévedésről már ne is beszéljünk.

– Mit tudott mindezek után a szünetben mondani a játékosainak?

– Megpróbáltam rendezni a sorokat. Megbeszéltük, hogy nulla-nulláról indul a második félidő. Becsülettel is küzdöttek, még ha érezték is belül, hogy hiába tesznek meg mindent, nem nyerhetnek Zágrábban.

– Összességében elégedett az együttes nemzetközi porondon elért eredményeivel?

– Három nehezebb ellenfélen sikerült túljutnunk, a negyedik meccs a nagyobb távolság miatt volt nehéz, tehát miért ne lennék elégedett? Sokan bírálták a külföldi játékosainkat, zsoldosnak nevezték őket. Ők nem zsoldosok, hanem olyan labdarúgók, akik nemcsak a klubjukért, hanem a magyar futballért is játszottak, s tettek sokat azért, hogy végre egy magyar csapatnak ne az első vagy a második körben kelljen bekapcsolódni a nemzetközi kupasorozatba. Le a kalappal játékosaink előtt, akik megmutatták a csapat erejét.

– Nicolas Ceolin és Ji-Parana személyében ráadásul újabb futballisták hívták fel magukra a figyelmet.

– Mint minden újonnan érkezőt, őket is úgymond fel kellett, fel kell építeni. Jó úton járunk ezen a téren is, szükség is van a játékosokra, hiszen nem mindig a legjobb összeállításban tudtunk pályára lépni, s a nemzetközi szereplés mellett a hazai bajnokságra is koncentrálni kellett.

– Ha már a Soproni Ligát említi, könnyebb lehet, hogy most már „csak" erre és a Magyar Kupára kell koncentrálniuk.

– Mi mindig a következő feladatra készülünk, de tény, nagyon sok mérkőzést kellett játszanunk. Gyakorlatilag fél szezon már a lábakban van. Nem csoda, hogy az említett Ji-Parana, aki még nem volt teljesen kész, meg is sérült. Izomgyulladása lett, ami csak pihentetéssel gyógyul meg. Most van egy kis szusszanásnyi időnk, rendeznünk kell a sorokat, hogy a bajnokságban is helytálljunk, s jól szerepeljünk.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. IV.Béla 2010. szeptember 02. 19:13
    „Hol látod, hogy örömtáncot lejt bármelyikünk is? Vagy te otthon örülni szoktál, ha kikap a csapatod?”
  • 36. fortuna54 2010. szeptember 02. 18:58
    „Na Béluska,igazán sokat tettek a györiek a magyar futbalért.Csak 3-0 ra kaptak ki? Ez szenzáció,ünnepel a világ. Napsugár,gondolom te is örömtáncot jársz,gratulállok.”
  • 35. IV.Béla 2010. szeptember 02. 15:24
    „Meg a sztatoszférában fellelhető ásványkincsek kiaknázási folyamatához sem. :(”
  • 34. IV.Béla 2010. szeptember 02. 12:49
    „Te miről beszélsz, ember?
    A kérdésemre válaszolj, ne beszélj mellé megint. Hagyjuk is, megteszem helyetted: sehol.

    A mondataid amúgy nem is kapcsolódnak egymáshoz, azt már észrevetted?”
  • 33. IV.Béla 2010. szeptember 02. 07:46
    „Hol kérdeztem?”
  • 32. Elemér 2010. szeptember 02. 03:36
    „Igy néz ki egy $10 millio dolláros játékos. ETO-t kisegittené.;)

    http://www.youtube.com/watch?v=gRCICbMQzeY”
  • 31. Elemér 2010. szeptember 02. 00:46
    „Te kérdezted, és tölem itt te mindig csak tanulhatsz.”
  • 30. IV.Béla 2010. szeptember 01. 21:45
    „29. Elemér!
    1. Kit érdekel?
    2. Ki kérdezte?”
  • 29. Elemér 2010. szeptember 01. 21:20
    „50 játékos játszik az unioban. Itt van a 10 legjobb. Spanyol Villareal 2008 ban $10 milliot fizetett Jozy Altidore-ért.;))

    http://www.forbes.com/2010/05/03/world-cup-soccer-lifestyle-sport-americans-europe-fifa-premier_slide_3.html”
  • 28. IV.Béla 2010. szeptember 01. 14:04
    „27. Elemér!
    Ha érdekelne is a dolog és nemcsak azért szólnál hozzá, hogy mondj valami okosat, akkor tudnád, hogy a klub első "másfél" llégiósa pont amerikai volt De mivel nem így van, ezért te ezt nem tudod.”
  • 27. Elemér 2010. szeptember 01. 08:30
    „Remélem továbbra is kisegitenek az idegenlégiósok. Lassan már Amerikábol kell besegiteni.;))”
  • 26. IV.Béla 2010. augusztus 31. 17:54
    „24. gyugyu1!
    Ha érdekelne is a dolog és nemcsak azért szólnál hozzá, hogy mondj valami okosat, akkor tudnád, hogy a várostól semmilyen támogatást nem kap a csapat. De mivel nem így van, ezért te ezt nem tudod.”
  • 25. fortuna54 2010. augusztus 31. 10:50
    „11-es.Én a pont után,nagybetüvel kezdek.A nagy röhögés után,még jön valami,mert vesszöt látok.Napsugár? Sötétség,kis magyar huligán.”
  • 24. gyugyu1 2010. augusztus 31. 10:12
    „Lehet is e "nagyszerű meneteléshez" gratulálni a csapatnak és a "mester"-nek ! Igazán szép teljesitmény ! Remélem jövőre az aranylábu gyerekek a kiscserkészek nemzetközi kupáján is indulnak és bekerülnek a csoportkörbe ! Ez a teljesitmény nem mérhető nemzetközi mércével ! A város többet érdemelne az évente többszázmilliós támogatásért csreébe ! A helyi lap hiába magasztalja az égig a csapatot és az edzőjét,ez a tudás nemzetközi porondon megméretett és könnyünek találtatott ! Egy klementi lufi megint elpukkadt /biró csalta el a meccset (sicc) ! /mindig más az oka a vereségnek ! Én minden dijazás nélkül elárulom a győzelem titkát / és nem kerül győr városának 200 mill-ba / ::MINDIG EGGYEL TÖBB GÓLT KELL LŐNI MINT AZ ELLENFÉL és a siker garantált !!!”
  • 23. füstbement 2010. augusztus 31. 10:07
    „MTK:Utánpótlás nevelés.Minden évben elő tudnak venni fiatalokat, akiről nem hallott a kutya sem.Ne haragudjatok, de ennek a sikernek nem tudok örülni őszintén.Én azt hittem, hogy lesznek Magyarok,Hlagyvikok, Csonkák, Hajszánok.Minek az ETO-nak a nagy kollégium stb?Sajnos MAGYAR játékostemető lett a Győr.
    A türelmetlenség és az üzleti érdekek magasabbrendűek lettek a gyerekeknél és a fiataloknál.Persze nem egyedülálló ez a dolog, de valahol nem őszinte gratulációt szül,hogy esetenként 7-8-9 külföldivel éri el egy magyar csapat ezt a sikert.Ez nekem valahol nagyon ellentmondásos.
    Nem hinném,hogy nem lehet kinvelni legalább olyan hazai középszerű labdarúgókat itt, mint amilyenek most vannak külföldiek.Az olaszok is most döbbennek rá, hogy a sok külföldi labdarúgó azt eredményezi, hogy a nemzeti foci jellegét elveszti a bajnokság és a válogatott sem erősödik attól, hogy rengeteg az idegen.
    Személy szerint meg nem szeretném ha Ceolinok, meg pilibaitisek meg paranák honosítása után válogatottak legyenek.Ez nem hazafiaskodás, de határt kellene szabni ennek az esztelenségnek.a 6+5-ös szabályt már bevezethetné az UEFA.”
  • 22. IV.Béla 2010. augusztus 31. 09:30
    „19. Primax!
    Már várom, hogy idetolj valami aranyos kis latin mondást, amitől még okosabbnak fogsz látszani. ;)”
  • 21. RP 2010. augusztus 31. 09:30
    „Egyébként gratuálok minden klubért dolgozónak ehhez a meneteléshez. Szép volt!
    Most már pedig nagyon koncentrálni a bajnokságra, a Fradi ellen csak a győzelem!!”
  • 20. RP 2010. augusztus 31. 09:27
    „1# "Ne feledjük : az igazi focicsapatok egyből a főtáblára kerülnek..."
    ahahaha :D”
  • 19. Primax 2010. augusztus 31. 08:38
    „" Látom ebbe még bele tudsz kötni,"...( 14. hozzászólás IV.Béla )
    A "Látom" után vesszőt kell tenni !
    Könyvírás ?
    Köszönöm, jól állok.”
  • 18. IV.Béla 2010. augusztus 31. 07:50
    „Nyomjad, tojci!”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden idők legjobb női kajakosa Kovács Katalin

Kovács Katalin Poznanban megszerzett 29. világbajnoki címével minden idők legeredményesebb női… Tovább olvasom