Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Pinte Attila: a DAC-ból a DAC-ba tart

Labdarúgás - Elképzelhető, hogy Győrben folytatja pályafutását Pinte Attila. A több mint 30-szoros szlovák válogatott labdarúgóval az NB II-es DAC 1912 vezetői tárgyalnak.

Győrbe invitálják Pinte Attilát, aki korábban a Ferencváros színeiben már szerepelt a magyar élvonalban, ráadásul egy ideig az ETO FC futballistája is volt, legutóbb pedig a szlovák bajnokságban vitézkedő Dunaszerdahelyben szerepelt.
A szlovákiai Új Szó szerint az őszi szezon során csapata egyik legjobbja volt, azonban mégsem tartott igényt Pinte Attilára a szlovákiai FK DAC 1904 klubvezetése.

A lap szerint Pinte Attila november végén játékostársai nevében felszólalt az elmaradt meccsprémiumok miatt. A klubvezetők akkor szankciókat helyeztek kilátásba a „rebellis" futballistákkal szemben. Pintével az első januári edzésen közölték is, hogy ideiglenesen kizárták az A csapatból. A 37 éves, egykori válogatott labdarúgó elmondta: csapatkapitányként igenis ki kellett állnia a vezetők elé, s nem lát semmi rosszat abban, hogy rákérdezett az elmaradt juttatásokra.

A játékost már a csapat dubaji edzőtáborába sem vitték el. Szerződését ugyan nem bontották fel, így gyakorlatilag nem igazolhat el. Azaz mégis, mert amatőrként mégis távozhat. Ezért jött kapóra a másik, a győri DAC megkeresése, ugyanis a hazai NB II-ben szereplő együtteseknél amatőr státusban futballoznak a labdarúgók.

Pinte érkezését megerősítette Dolhai András, a nádorvárosiak ügyvezetője, aki azt is elárulta, még nem egyeztek meg a volt válogatott játékossal.
„Bizonyos feltételekben még egyeztetnünk kell Pintével. Nyilván szeretnénk, ha a játékosunk lenne, de figyelembe kell venni, hogy míg a nálunk lévő futballisták közül a legidősebb huszonöt, ő már harminchét éves. Ami biztos, a héten ez el kell hogy dőljön, mivel huszadikán lejár az átigazolási időszak" – fogalmazott az ügyvezető.

A DAC 1912 mellett, mint lehetséges új csapat, képbe került a szintén másodosztályú Gyirmót is, de a Nyugati csoport listavezetőjénél nem számolnak Pinte Attila leigazolásával.

Az átigazolással Pinte visszatérne Győrbe. Az ETO FC-ben bajnoki találkozón nem lépett pályára a játékos, mert előző klubja, a görög Panionisz elleni csődeljárás miatt lehetséges átigazolásáról csak később hozott döntést a FIFA.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botrány a pályán: bunyóval ért véget a kézis rangadó

Hódmezővásárhely - Botrányos körülmények között búcsúzott Hódmezővásárhely élvonalbeli női… Tovább olvasom