Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Pikáns összecsapások

Érdekes mérkőzések várnak ma megyebeli csapatainkra. A Matáv FC Sopron a bajnokság meglepetéscsapatát, a Lombard FC Pápát fogadja. Ráadásul Antók Zoltán, a soproni kft. egyik tulajdonosa korábban Pápán töltött be hasonló tisztet. Kiprich József meccsel majd.

A Győri ETO FC Diósgyőrbe látogat, ahonnan elég botrányos körülmények között távozott Reszeli Soós István. A DVTK kispadján pedig a Győrből általa elküldött

Megszületik az első?

A soproni gárda hangulatának és önbizalmának kifejezetten jót tett a múlt vasárnapi váratlan és fölényes diadal az Újpest pályáján. Dajka László edző amondó: szeretné, ha fiai végre hazai pályán is megszereznék első győzelmüket az évad során. „Természetesen érződött a srácokon a siker jótékony hatása. A Megyeri úti bravúr érezhetően javított a hangulaton, de a játékosokkal együtt igyekeztünk értékén kezelni az újpesti győzelmet. A héten ugyanúgy tettük a dolgunkat, mint korábban."
A mai összecsapáson a bajnokság meglepetéscsapata, a második helyen álló Lombard Pápa lesz Bagolyék ellenfele.

A soproniak edzője szerint ugyan nem véletlen a pápaiak jó szereplése, de nem tart a riválistól. „Minden évadban van egy-egy olyan csapat, amelynek várakozáson felül jól megy az első hetekben. A mostani Pápát ebből a szempontból a tavalyi Siófokhoz tudnám hasonlítani, tudatos, fegyelmezett, szervezett futballt játszik, és van néhány képzett, kitűnő futballistája. Nagyon veszélyes játékos Germán, Medved és Stevica, valamint a középpályán Vörös, hátul pedig a rutinos Szekér jól fogja össze a védelmet. Hozzá kell tennem, ahogy az újpesti sikerünknek, úgy a Pápa eddigi jó szereplésének sem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget."
Azzal kapcsolatban, hogy mit vár a nyugat-dunántúli derbitől, a következőket mondta Dajka: „Sérültjeink felépültek és eltiltott futballistánk sincs. Mindent egybevetve úgy gondolom, a mi játékosállományunk, keretünk erősebb, mint a pápaiaké.

Nagyon remélem, hogy ezt a pályán érvényre is tudjuk juttatni. Az Újpest ellen kitűnően, szinte tökéletesen használták ki játékosaim a gólhelyzeteiket, ellentétben például a korábbi nyíregyházi vagy békéscsabai összecsapással. Remélem, most is sikerül értékesíteni a lehetőségeket, vagy legalábbis azok nagyobb részét. A lényeg, mindegy, hogy szép, sziporkázó, vagy pedig csúnya futballal, szinte vért izzadva, de meg kell verni a Pápát és meg kell szerezni első hazai győzelmünket."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb nehéz feladat előtt

Két bravúr után ma 18 órakor a Tatabánya othonában készül újabb meglepetésre a Tento-ETO gárdája. Tovább olvasom