Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

Pikáns csata várható

A Győri ETO FC vendége lesz hétvégén a mostanában remek formában futballozó Diósgyőr.

Reszeli Soós Isván szakmai igazgató – aki korábban Diósgyőrben is dolgozott – edzőként ezen a találkozón búcsúzik a győri kispadtól. Nyilván lesz egyfajta pikantériája a találkozónak, de szeretnénk csak a labdarúgásra koncentrálni. Jó lenne kizárni a külső körülményeket és begyűjteni a három pontot az utolsó őszi találkozónkon."
Nehezíti a szakvezető dolgát, hogy több győri játékos kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik.
„Horváth meghúzódott, Pusztai rúgást kapott. Tóth Péternek a héten ki kellett húzni az egyik fogát, Keneseinek pedig bevérzett a lábujja. Szabó Zsoltnak a mandulájával akadt problémája, Bajzát pedig térdszalaghúzódást szenvedett. Utóbbi két labdarúgó játékára biztos, hogy nem számíthatok."
Sajnos a zöld-fehérek térdműtéten átesett válogatott védője, Stark Péter sem húzhatja magára együttese szerelését, jó hír viszont, hogy a kapuba visszatér Szasa Sztevanovic.

A napokban több helyen is nyilvánosságot kapott, hogy eljárás indult Reszeli Soós István ellen. Ahogy arról a Kisalföldben korábban beszámoltunk, a szakmai igazgatónak még a diósgyőri munkahelyén akadtak problémái. Ezzel kapcsolatban elmondta: ez nem új keletű dolog, zavarkeltésnek hozták fel, éppen a DVTK-meccs előtt. A találkozó biztonsági szempontból kiemelt lesz, a szurkolók tüzetes ellenőrzésre számíthatnak.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Most jön csak a neheze

Három forduló után öt ponttal vezeti a B csoportot a magyar válogatott a szentpétervári VB-n. Tovább olvasom