Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Pikáns csata várható

Csank János együttese, az FC Sopron szombaton azt a ZTE-t fogadja, amelynek kispadján az a Dajka László ül.

Csank János együttese, az FC Sopron szombaton azt a ZTE-t fogadja, amelynek kispadján az a Dajka László ül, akinek irányításával fennállása legjobb bajnoki szereplését produkálva ötödik lett a soproni gárda.
Ami a mérkőzést még ennél is különlegesebbé teszi, az az, hogy amikor a két szakvezető legutóbb Sopronban csapataival találkozott, akkor a Dajka László vezette soproni együttes egy ötöst rúgott a Csank János irányította, de anyagi gondoktól terhelt fehérvári csapatnak.

– Szerencsére nem volt túl súlyos Bagoly Gábor korábbi sérülése, rendben van a lába, számíthatok a játékára – kezdte beharangozójában Csank János szakvezető.

– A Donyeck elleni UEFA-kupa-mérkőzésen hatvan percig bírta erővel a csapat, s ön ezt a mérkőzés előtt kitűnően „prognosztizálta". Mit gondol, szombaton mennyi időre lesznek „kalibrálva" játékosai?

– Ezt azért így előre nem nagyon lehet megmondani, elég sok tényezőtől függ. Ilyen például a mérkőzés irama, valamint a lélektani dolgok. Ez utóbbi alatt azt értem, hogy sikerül-e vezetést szerezni. Ha igen, mint Pápán, akkor azért az nyugtatólag hathat a társaságra, de egészen más a helyzet, ha futni kell majd az eredmény után.

– Ott lesz azonban a pályán a Zalaegerszeg is. Mi várható a zalaiaktól?

– Bár a nyáron náluk is voltak változások, a védelmük például csaknem teljesen együtt maradt. Néhány jó nevű magyar, valamint itthon egyelőre nem túl ismert, szerb futballista érkezett hozzájuk. Felkészülési meccsen láttam őket, tudatos, szervezett futballt játszanak. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, de bízom benne, hogy a közönség támogatásával sikerül itthon tartani a három pontot, és végre hazai pályán is győzelemnek örülhetnek majd szurkolóink.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopronban a magyar válogatott

Sopronban a sportcentrumban tartja idei első edzőtáborozását a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Tovább olvasom