Kisalföld logö

2018. 08. 22. szerda - Menyhért, Mirjam 20°C | 31°C Még több cikk.

Pickesek soproni erőgyűjtése

Ezekben a napokban Sopronban edzőtáborozik a Pick Szeged férfi-kézilabdacsapata, amelyben számos klasszis játékos szerepel. A legnagyobb név a Bajnokok Ligájára készülő Tisza-parti küldöttségből azonban a szakvezető, a korábbi világválogatott, BEK-győztes és világbajnoki ezüstérmes Kovács Péter.

A dicső játékosmúlttal rendelkező szakember, aki a nyáron vette át a neves Tisza-parti együttes szakmai munkájának irányítását, a Kisalföld érdeklődésére elmondta: a szegedi együttes a közelmúltban is elég gyakran edzőtáborozott Sopronban. Mint kifejtette, ebből azért csináltak „rendszert", mert az egyik soproni szálloda igazgatója, Sándor Péter szegedi illetőségű és korábban jó évtizeden át a klub elnökségének is tagja volt.

A kedd esti, a sportcentrumban tartott tréningen látszott: nem üdülni jött a hűség városába a szegedi alakulat, Kovács Péter bizony alaposan meghajtotta, megfuttatta fiait. – Napi két edzéssel készülünk Sopronban – fejtegette az edző. – Délelőttönként egyértelműen az erőnléti munka, a fizikai felkészítés van műsoron. Ennek jegyében futnak a fiúk az erdőben és súlyzóznak. Délutánonként azért a labda is előkerül, de a második edzések sem kímélő jellegűek. Sopronban ideálisak a körülmények, nyugodtan végezhetjük a kemény munkát.

Kovács Péter csapatával kapcsolatban elmondta, a nyáron Kotormán Attila és Buday Dániel személyében két kulcsember távozott a szegedi együttestől, helyükre viszont tehetséges fiatalok érkeztek. A bajnokságban a dobogót célozza meg a Pick együttese, amelynek ezen túlmenően helyt kell állnia majd a Bajnokok Ligájában, de a Magyar Kupában is szeretnének minél tovább jutni Kovács Péter fiai.

A játékosok közül a legnagyobb név mindenképpen a 150-szeres válogatott Mezei Richárd, aki a téli világbajnokság előtti napokban autóbalesetet szenvedett, ezért nem lehetett ott Portugáliában. Azért két magyar vb-résztvevő is edzőtáborozik Sopronban, Laluska és Józsa. Perger Zsolt kapus neve is jól cseng a szakmában. A következő bajnokságban az eddigi három külföldi játékossal szemben már négy szerepelhet, így a háromfős szerb – Pulzejevic, Matic, valamint a magyar és a szerb válogatott között ingadozó Eklemovic – „kontingenshez" csatlakozott a kubai Norris.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzelemmel kezdett az Újpest az Arany Ászok Ligában

Az Újpest futballcsapata magabiztos játékkal 3-1-re verte az első félidőben roppant gyenge… Tovább olvasom