Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Pető Zoltánt sztárként fogadták a törökök

Törökországba szerződött a Matáv Sopron labdarúgócsapatának volt kapitánya, Pető Zoltán. A nyolcszoros válogatott védővel olyasmi történt, amire magyar futballistaként nemigen számíthatott.

Pető Zoltán Ronaldinho ellen is megállta a helyét.
Petőt igazi sztárként fogadták a világbajnoki bronzérmes egyik első osztályú – pontosabban az első osztályba most felkerült – csapatánál, a Kayserispornál.

Próbajáték helyett klubcsere

A Kisalföld szombati számában beszámoltunk róla, hogy Pető Zoltán, a Matáv Sopron válogatott védője a török Kayserispor csapatához szerződött. Pető az elmúlt hét végén hazajött, hogy összecsomagoljon és edzésbe álljon új klubjánál. Készülődés közben sikerült utolérnünk.

– Szerződése aláírása előtt egy-két napot már kint töltött Törökországban. Próbajátékon vett részt?

– Nem. A törökök kétszer láttak játszani a válogatottban, Wales és Brazília ellen. Ezek után gondolták, hogy én lehetek az ő emberük, tehát már úgy mentem ki, hogy csak alá kell írnom a szerződést.

– Akkor minden simán ment...

– Ahogy vesszük... Ha valaki más meséli, lehet, hogy én sem hiszem el, ami velem történt. Ahhoz a csapathoz hívtak, amely a napokban szerződtette válogatottbéli társamat, a zalaegerszegi Molnár Balázst, tehát az Ankarasporhoz. Az Ankaraspor és a Kayserispor elnöke azonban nagyon jó barátok, ráadásul a két város, Ankara és Kayseri török viszonylatban nincs messze egymástól.

A távolság körülbelül háromszáz kilométer, tehát autóval két és fél, háromórás az út, ráadásul mindkét csapat most került fel az első osztályba. Amikor megérkeztem Ankarába, a Kayserispor elnöke is ott volt. Az Ankara elnöke pedig előbb viccesen felajánlott engem a Kayseri első emberének, aki ha lehet ezt mondani, kapva kapott a dolgon, míg végül komolyra fordult a történet. Ugyanazokkal a kondíciókkal, amelyekkel az ankaraiak szerződtettek volna, a Kayserisporhoz kerültem.

Negyvenezer néző – a másodosztályban

– Mit érdemes tudni az új csapatáról?

– Egyelőre többet tudok az ankaraiak keretéről, hiszen a Kayserispor a múlt héten külföldön edzőtáborozott. Az Ankaraspor csapatában viszont volt egy olyan játékos, aki korábban a Genclerbirligiben együtt futballozott korábbi debreceni csapattársammal, Sándor Tamással. Elégedetten emlékezett vissza rá, azt mondta, jó volt vele együtt játszani. Annyit azért még megtudtam leendő együttesemről, hogy az utolsó hat hazai meccsén, amikor az élvonalba való feljutásért dúlt a harc, negyvenezer néző buzdította a Kayserisport. Hétfőn kapcsolódom be a közös munkába új klubomnál.

– Ebből a futballőrületből a most kint töltött pár nap alatt is érzékelt valamit?

– Igen. Nagyon meglepő, de szinte sztárként fogadtak. Elég nagy hírverést csaptak az érkezésemnek, fotósok hada fényképezett, több újságban is terjedelmes cikk jelent meg rólam, pedig ez még a szerződés-aláírás előtt történt. Aztán az elnök elvitt a házába, ott egyeztettünk, míg végül aláírtam a megállapodást kettő plusz egy évre.

Azért ragaszkodtak annyira hozzám, mert amint mondták, a támadó- és a középpályássorban már megvannak az embereik, leigazolták például az albán gólkirályt, de a védelem még erősítésre szorul. Remélem, velem tényleg stabilabbá válik a hátsó alakzat, már csak azért is, mert az utcán sok-sok helyi ember üdvözölt ismeretlenül. Szeretnék rászolgálni a bizalmukra.

Más a közeg

– Korábban már futballozott külföldön, mégpedig Belgiumban. Milyen érzés lesz most újra kint játszani?

– Nagyon várom már. Azt hiszem, azt otthon is mindenki láthatta, hogy én megpróbáltam minden mérkőzésen a legtöbbet kiadni magamból. Azt gondolom azonban, hogy egy ilyen közeg, ahol hétről hétre több tízezer ember előtt játszhatunk, ahol tényleg minden a futballért van, megsokszorozza az ember erejét, s még többet tud nyújtani. Most épül az az új lakónegyed, amelyben a lakásom lesz. Egy hónap múlva költözhetünk.

– Azt tudja, hogy Sopronban elég vegyes érzéseik vannak a szurkolóknak a távozásával kapcsolatban. Örülnek az ön lehetőségének, de azt is mondják, nagyon fog hiányozni a védelemből...

– Remekül éreztem magam Sopronban, és úgy gondolom, egy sikeres idényt tudok magam mögött a Matáv FC-nél. Onnan kerültem vissza a válogatottba, de most olyan lehetőség adódott előttem, amelyet közel a harminchoz, a családomra gondolva, nem volt szabad visszautasítanom.

– Ezek szerint anyagilag sokkal jobban jár, mintha maradt volna?

– Pontosan!

– Azért figyelemmel kíséri majd a Matáv FC szereplését?

– Interneten keresztül figyelemmel kísérem majd az itthon történteket, s szorítok a fiúknak. Amúgy is tartom velük a kapcsolatot, kintről is beszéltem Dajka László edzővel, Bojan Laziccsal és Bagoly Gabival.
– Milyen célokkal és reményekkel utazik ki a Kayserisporhoz?
– Szereném, ha Molnár Balázzsal együtt jó hírnevet szereznénk a magyar labdarúgásnak, hogy a törökök azt lássák: érdemes további magyar játékosokat szerződtetniük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győztek kézilabda-válogatottaink

Mindkét kézilabda-válogatottunk győzött a pénteki olimpiai felkészülési mérkőzésen. A nőknél Mocsai… Tovább olvasom