Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Pereket nyert az ETO FC

Az átigazolási időszak szinte mindig hoz vitás ügyeket, amelyeknél a jogászoknak jut főszerep. A Győri ETO FC két labdarúgója, Bognár Zsolt és Farkas Balázs szerződésszegésre hivatkozva feljelentette a klubját. A liga átigazolási bizottsága első fokon mindkét esetben az egyesületnek adott igazat.
A dolgot bonyolítja, hogy időközben Bognár az FTC-hez, míg Farkas az Újpesthez elkötelezte magát, sőt, utóbbi próbajátékosként már a lila-fehéreknél is készül. A futballisták sorsa tehát bizonytalanná vált, az említett két csapatnak jelen állás szerint az ETO-val is tárgyalnia kell, ha le akarja igazolni őket. Ha nem sikerül a megegyezés, akár tartaléksorba is kerülhet a két tehetséges labdarúgó.

– Írásos bizonyítékaink vannak arról, hogy mindkét futballistával szemben korrektül jártunk el, így biztosak voltunk az igazunkban – mondta Peczár László, az ETO FC ügyvezetője. – Tavaly nyáron Farkas aláírt egy dokumentumot, amelyben rögzítettük, hogy a szerződése lejárta után is nálunk marad, mint ahogyan leírtuk azt is, hogy mennyit keres majd a továbbiakban. Psszel azonban még jobb ajánlatot tettünk neki, és szóban megegyeztünk a közös folytatásról. Örülünk a liga döntésének, de ha szükséges volna, a bíróságig is elmennénk az igazunkért. Nem szabad engedni, hogy egy játékos több klubbal is szerződést kössön. Bognár ügye is nagyon világos, őt még hosszú ideig köti érvényes szerződés az ETO-hoz, kérdés persze, hogy ezek után milyen szinten számítunk majd rá.

– Úgy érzem, hogy szerződésem ideje alatt megfelelően szolgáltam a klubot, azonban ennek ellenére a fizetésem egy részével a mai napig adósak Győrben – mondta Farkas Balázs. – Ezért már tavasszal feljelentettem az egyesületet, amit addig nem vagyok hajlandó visszavonni, amíg nem rendezik a hátralékukat. Egyébként most már nyugalmat szeretnék, és minden erőmmel azon vagyok, hogy bizonyítsak új csapatomban, az Újpestnél.

– Nem értem a fegyelmi bizottság határozatát, bizonyítékaim vannak arra, hogy az ETO szerződésszegést követett el velem szemben, mert a fizetési határidőket nem tartotta be – mondta Bognár Zsolt. – Jogi képviselőmmel megbeszéltük, hogy fellebbezünk, kitartok korábbi álláspontom mellett, távozni akarok Győrből, s szeretném a Ferencvárosban folytatni a pályafutásomat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét gyorsulás!

Június 23-án rendezik meg az Aral-kupa gyorsulási verseny legújabb fordulóját, a Dragbike Országos… Tovább olvasom