Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Pekingi doppingellenőrzés: átverés?

Werner Franke német doppingszakértő szerint a népbutítás kategóriájába tartoznak a pekingi olimpián elvégzett vizsgálatok.
"Ez volt a világ legnagyobb átverése" - mondta Franke az MDR német kereskedelmi televízióban. "A játékokon csak a nagyon ügyetlen sportolók buknak meg az ellenőrzéseken. Nincs abban semmi meglepő, hogy Pekingben kevés pozitív eredmény született."

Franke úgy véli, a több ezer doppingvizsgálatot az olimpia előtt 4-10 héttel kellett volna minden résztvevőn elvégezni. "És arról még nem is beszéltünk, hogy a kínaiakat hazájukban nem lehet bejelentés nélkül, váratlanul ellenőrizni, mert a doppingellenőröknek is vízumot kell igényelniük a helyi hatóságoktól, így előre lehet tudni, mikor érkeznek az országba."

Fölösleges volt az ellenőrzés az olimpián?
Fölösleges volt az ellenőrzés az olimpián?


Negatív úszók

Werner Franke nyiltkozata ellenére például minden doppingteszt negatív eredményt hozott, amelyeket úszókon végeztek el a pekingi olimpián - jelentette be a játékok zárónaponján a sportág nemzetközi szövetsége (FINA). A közlemény szerint 216 vizelet-, 103 EPO- és 24 vérvizsgálatot végeztek a doppinglaboratóriumban. Michael Phelps - nyolc aranyérm -, minden győzelme után részt vett a kötelező doppingvizsgálaton.

A NOB nagy kihívása volt az olimpia előtt a doppinggal szembeni "zéró tolerancia": mintegy 40 doppingolót buktattak le a játékok előtt. Az olimpia alatt hat sportolót csíptek meg az ellenőrök.

Tegyük hozzá, néhány ló is lebukott, bár nem hinnénk, hogy ők maguktól ügettek el a patikába egy-egy adag teljesítmény növelő tablettáért.

Olvasóink írták

  • 11. Chriss 2008. augusztus 28. 16:31
    „Na pont ezért nem érdekel az úszás meg az atlétika. Nem az emberek csatája, hanem a dopping-technológiáé.
    A vívásban, meg a vízilabdában pl. más is kell, mint erőnlét. Pl. intelligencia, taktika stb. ezekre nehéz gyúrni, nemde?”
  • 10. LAZA 2008. augusztus 28. 15:05
    „Ezért is kell örülni minden apró sikernek.
    Ez a pelps vagy kicsoda engem a legkevésbé sem érdekel.
    Örülők az érmesek és a helyezettek megjutalmazásának,de nagyon szomoru vagyok Ungvári cselgáncsozónk miatt.
    Szemmel láthatólag tökéletesen felkészült, fantasztikus erőállapotban küzdött.
    Az orosz cselgáncsmaffia azonban megakadályozta Őt élete nagy eredményének az elérésében.
    Számomra Ő is igazi érmes és jó lenne ha ezt a döntéshozók is akceptálnák.”
  • 9. Vélemény 2008. augusztus 28. 07:53
    „EZ MIÉRT HÍR -EZT MÁR CSAKNEM MINDENKI TUDJA, RÉGÓTA -a ki nem hülye, vagy nem vak és süket!”
  • 8. FREDDY/S 2008. augusztus 28. 04:46
    „Sok hűhó semmiért, nemde...”
  • 7. gezenguza 2008. augusztus 27. 23:23
    „phelps soha nem bukik le, és senki más se, az a NOB szégyene lenne, azt nem hagyják”
  • 6. Fafnír 2008. augusztus 27. 21:57
    „Nyugi. A mintákat 8 évig őrizgetik és addig Phelpsről is kiderülhet, hogy bezabált zellerből... :D”
  • 5. jose 2008. augusztus 27. 17:57
    „Na hogy is volt akkor ,emlekeztek ? A Olympiai Doping Vizsgalok meg kerestek a magyar kalapacs dobot sajat hazanal, aztan a falusiak mergesen majdnem elvertek a vizsgalokat , a magyar meg elbujt ...szep ( Bocs ha nem igy volt,de eddigi infok szerint ez volt !!!) ...??? Na es Phelps...ahaaaa...7 csucs,8 arany...mikor sirja elmagat akkor ma nem lessz kihalgassa...nem tudni ahany x dopingoltak elotuk...es ahanyan...aha ....tiszteletem Marion nak,legalab kimondta.”
  • 4. lódoktor 2008. augusztus 27. 17:27
    „vajon lesznek felelősök? vagy minden(ki) (m)ehet tovább?”
  • 3. sportos 2008. augusztus 27. 16:36
    „azért ezek a lovak se kutyák,
    de komolyan, tényleg hiszi valaki, hogy tisztán készülnek a versenyzők?”
  • 2. 7. 2008. augusztus 27. 15:37
    „Azért a kínai súlyemelők se kutyák!”
  • 1. Aufputschmittel 2008. augusztus 27. 13:20
    „Az okosok szerint élsport doppingszerek nélkül nem létezik. ("Ha van 100 dollárod megmondom mit szedtél, ha 10.000 nem biztos, ha 1.000.000, akkor biztosan nem doppingoltál")
    Igaza lehet az úrnak, ugyanis az amerikai úszó teljesítménye már-már egy géphez hasonlít.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO-Stuttgart: Együtt sikerülhet

Labdarúgás - A Győri ETO FC az év eddigi legfontosabb mérkőzését játssza csütörtökön. ÉLŐ közvetítés a kisalfold.hu-n. Videó: ETO-Stuttgart előzetes Tovább olvasom