Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Overmars balsejtelme

Marc Overmars, a Barcelona és a holland válogatott „villámléptű" szélsője elárulta a sajtó képviselőinek, hogy úgy érzi klubja, az FC Barcelona el akarja adni őt.
A 30 éves játékos az utóbbi mérkőzéseken már az utazó keretbe sem tudta beverekedni magát, helyette a saját nevelésű Santamariát favorizálta Rijkaard-mester. Az egykori Ajax és Arsenal játékos eddig csöndben várt a sorára, most azonban „kipakolt" a sajtónak:

„Nagyon meglep, ami velem történik. Csak arra tudok gondolni, hogy mivel jövőre lejár a szerződésem a Barcelonánál, most akarnak eladni, amíg pénzt kérhetnek értem." – kezdte a holland panaszkodását.

„Sok pénzért vásároltak meg, de Figoért még ennél is többet kaptak. Az első szezonban nem voltam rossz, de én elsősorban nem befejező csatár vagyok, aki a gólokat ontja, hanem középpályás, aki gólpasszokkal szolgálja ki társait. Nem vagyok olyan briliáns képességekkel megáldva, mint Ronaldo vagy Ronaldinho, de náluk jobban tudok küzdeni a csapatért." – folytatta kesergését Overmars.

Befejezésül pedig gyakorlatilag megfenyegette a Barca vezérkarát, ami nem tűnik a legbölcsebb megoldásnak a játékos részéről:

„Jelenleg nem tehetek mást, mint várok. Azonban ha 1-2 hónap múlva sem javul a helyzetem, akkor itt problémák lesznek…!"

Overmars iránt korábban a Liverpool érdeklődött, jelenleg pedig leginkább a Lazio nevét emlegetik a sajtóban, a játékos lehetséges következő klubjaként.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyol bajnokság: Deportivo-vereség

Az éllovas Deportivo La Coruna meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget az alsóházban tanyázó… Tovább olvasom