Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Ötgólos győzelem a Vác ellen

Kézilabda - A meccs elején tudott csak vezetni a Vác, aztán az Audi-ETO magabiztosan játszva nyert az első bajnoki mérkőzésen.
Audi-ETO–Vác 28–23 (12–10)
Győr, NB I-es női mérkőzés, 1500 néző. V.: Kékes Cs., Kékes P.

Audi-ETO: PÁLINGER – ORBÁN 4, AMORIM 6, KOVACSICS 9/4, Spiridon 1, Tomori 3, VÉRTEN 3. Cs.: Kisfaludy 1/1, Deáki 1, Szegedi.
Edző: Konkoly Csaba.

Vác: HERR O. – Fehér 2, Farkas V. 1, Temes 3, Uhraková 2/1, TÓTH T. 5, VASZARI 4. Cs.: Juhász (kapus), BARJÁN 4, Bagócsi, Gertsmár 2.
Edző: Németh András.

Hétméteresek: 5/5, ill. 5/1. Kiállítások: 8, ill. 8 perc.

A váci csapat góljával indult Győrött a szezon, az ETO válaszára egészen a harmadik perc végéig kellett várni: a győriek idei első bajnoki gólja a brazil Eduarda Amorim nevéhez fűződik. A folytatásban egyik csapat sem tudott a másiktól ellépni, de a 10. perc után a vezetés rendre a győrieknél volt. Mindig egyenlített azonban a Vác. A címvédő, melynél szinte a teljes hatvan percet a kezdősor játszotta végig, a játékrész második felében tudott nagyobb vezetést kiharcolni (24. p: 12–8).

A szünetben ünnepélyes pillanatok szemtanúi lehettek a nézők: a klub és a főszponzor Audi Motor Hungaria Kft. képviselője aláírta az újabb három évre szóló megállapodást.

A kissé hosszúra nyúló pihenőt követően a hazaiak pörögtek fel nehezebben, így a Vác egyenlített, de a magasabb fordulatszámon már nem tudott ellenállni a zöld-fehéreknek Németh András együttese. Összességében a győri együttes játéka időnként még akadozott, de a nyáron jelentősen megerősödött vendéggárda nem tudta kétségessé tenni a fél tucat játékosát nélkülöző Audi-ETO sikerét.

Konkoly Csaba: – Ilyen meccsre számítottam, kicsit álmosan kezdtünk, a nagyobb előnnyel nem tudtunk élni, de a második félidőben sikerült biztossá tenni a győzelmünket. Kezdésnek azért nem volt ez olyan rossz.

További eredmények. FTC–Dunaújváros 34–24, DVSC–
Veszprém 43–21, Békéscsaba–Hódmezővásárhely 36–24, Hunnia KSK–Alcoa-Fehérvár 28–34, Siófok–Kiskunhalas 25–24.



Fotók: H. Baranyai Edina


A győrieknél továbbra is sok a sérült, a Vác pedig rengeteget erősödött nyáron, így nehéz csata várható.

Túl sokat nem kell törnie a fejét Konkoly Csabának, az Audi-ETO vezetőedzőjének, hogy kiket küldjön pályára a ma este hatkor kezdődő, Vác elleni bajnoki mérkőzésen. Görbicz Anita, Hornyák Ágnes, Mayer Szabina, Szölösi Patrícia továbbra is sérült, Aurelia Bradeanu szülési szabadságon van, egyedül talán Katarina Mraviková léphet pályára. A jobbszélső mindenesetre ott lesz a benevezettek között.


A bajnoki rajt előtti napon Orbán Adriennék egy kis focival hangolódtak rá az edzésre. Fotó: Bertleff András
A bajnoki rajt előtti napon Orbán Adriennék egy kis focival hangolódtak rá az edzésre. Fotó: Bertleff András


„Mivel a sérültek mind tavalyról vannak, számoltunk azzal, hogy a mostani felkészülés ilyen lesz. Ennek ellenére amit tudtunk, elvégeztünk, s a szerdai meccsen azokra a játékosokra számítok, akik a kaponcai tornán is ott voltak, csak Mraviková csatlakozik hozzánk. Ellenfelünk átalakult nyáron, Németh András személyében nagyon jó szakember került a szakmai munka élére, leigazolták többek között Tóth Tímeát, Lucia Uhrakovát és Herr Orsolya is hozzájuk került. Egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk ellenük, de azt gondolom, az első meccsen, hazai környezetben nem lehet más a célunk, mint a győzelem" – mondta Konkoly Csaba, aki a hétvégi horvátországi torna zárófordulójában Simona Spiridont és Vérten Orsolyát is pihentette.

„Az ő sérülésük nem olyan komoly, Spiridonnak húzódása volt, Vértennek pedig a térdhajlatában egy becsípődés okoz gondokat terhelésre. Ennek ellenére rájuk nagy valószínűség szerint számíthatok már a Vác ellen is" – folytatta a szakvezető, aki szerint a bajnokság erőviszonyai nem változnak jelentősen.

„Úgy gondolom, most is a tavalyi első négy helyezett lesz meghatározó. A Fradi fejlődött, bár kérdés, mi lesz Zácsik sorsa. A Debrecen ismét nagy reményekkel vág neki a bajnokságnak, s ennek megfelelően erősített is. Ugyanez elmondható a Békéscsabára, de a Vác is beférkőzhet a négyesbe. A mérleg nyelve lehet még a Fehérvár, mely korábban a mi orrunk alá is sok borsot tört, s nyilván most is több nagycsapatra feni a fogát" – tette hozzá Konkoly Csaba.

További program. NB I, 1. forduló: FTC–Dunaújváros, Hunnia KSK–Alcoa FKC, Siófok–Kiskunhalas, DVSC–Veszprém, Békéscsaba–Hódmezővásárhely (valamennyi 18 óra).

Olvasóink írták

  • 3. 07743 2009. szeptember 03. 14:46
    „A Hisztis még mindíg győrüzi az ETO-t! Hajrá ETO !Tartalékosan,időnként remek játék volt.”
  • 2. nasi12 2009. szeptember 02. 23:14
    „A papírformának megfelelően győzelemmel kezdte szereplését a nőikézilabda NB I 2009/2010-es idényében a címvédő Győr, amely 28-23-ra nyert szerdán a Vác együttese ellen. A vendégeknél ezen a találkozón mutatkozott be Németh András vezetőedző, valamint Tóth Tímea válogatott átlövő, ők ezt megelőzően az osztrák Hypo NÖ alkalmazásában álltak.

    Győri Audi ETO KC - Váci NKSE 28-23 (12-10)
    Magvassy Mihály sportcsarnok.
    Majdnem teltház.
    Vezette Kékes Csaba, Kékes Pál
    Kovacsics Anikó 9(4), Amorim 6, Orbán Adrienn 4, Tomori Zsuzsa 3, Vérten Orsi 3, Spiridon1, Kisfaludy Anett 1(1), Deáki Dóra1,”
  • 1. pemozsu 2009. szeptember 02. 21:54
    „kár hogy az összeállítást, és a góllövőket nem tették fel a cikkbe, talán megérdemelték volna.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyógyul Massa fejsebe - fotóval

Felipe Massa egy ünnepségen vett részt Sao Paulóban. A brazil versenyző sérüléséből gyógyul. Tovább olvasom