Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Ösztöndíjat kap, s marad az edző Sopronban

Kerékpár - Havonta 100 ezer forint ösztöndíjat kap Nyikos Tivadar, a soproni kerékpáros-egyesület edzője. Ezzel eldőlt: a tréner nem megy Ausztriába, és a helyi fiatalok edzéseit irányítja.
Ötven edző vehette át a Magyar Olimpiai Bizottság által alapított Bay Béla sportágfejlesztői program ösztöndíját. A támogatott trénerek egy éven keresztül havonta nettó százezer forintot kapnak júliustól. A MOB azután döntött az ösztöndíj megalapításáról, hogy kiderült, sok, fiatal tehetségekkel foglalkozó edző él rendkívül szegény körülmények között.
A támogatott edzők egyike Nyikos Tivadar, a soproni BMX- és kerékpár-egyesület edzője. Így az olimpia évéig, azaz 2012 nyaráig biztosabbá vált az egyébként is szerény anyagi körülmények között folyó szakmai munka.

– Az, hogy megkaptam az ösztöndíjat, azt is jelenti, hogy továbbra is Sopronban dolgozom – mondta el a Kisalföldnek Nyikos Tivadar. – Nagy segítség ez, négy-öt tehetséges fiatal versenyzőnk is van, akik esélyesek a nemzetközi versenyeken a jó szereplésre. A szövetségi kapitány ugyanakkor nem őket támogatja. Sajnos Sopronba nagyon kevés pénz érkezik. Pedig egy kis támogatással még jobb eredményekre lennénk képesek. Tudni kell, az utazáshoz vagy az edzések költségeihez már most is jelentős összegekkel járulnak hozzá a szülők. Az ő lehetőségeik és végesek, és félő, hogy kellő odafigyelés hiányában elvesznek a helyi tehetségek.

Ez utóbbitól egyelőre nem kell tartani, hiszen a dániai Európa-bajnokságon Rozsenich Gábor a negyedik helyen végzett. Hamarosan kezdődik az ausztráliai világbajnokság, amelyen rajta kívül Igar Balázs is részt vesz. A jó szereplés azért is fontos, mert itt lehet kivívni a jövő évi ifjúsági olimpián való részvétel jogát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amilyen az edző, olyan a csapata

Labdarúgás - A 105 éves Győri ETO történetének negyvenegyedik vezetőedzője Pintér Attila, aki… Tovább olvasom