Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Örömet szerezni a hűséges szurkolóknak

Az FC Fehérvár elleni vesztes találkozó után vasárnap ismét hazai környezetben lép pályára a Győri ETO FC

Az FC Fehérvár elleni vesztes találkozó után holnap délelőtt ismét hazai környezetben lép pályára a Győri ETO FC a Borsodi Liga 29., azaz utolsó előtti fordulójában. Csank János legénysége az Újpest gárdáját fogadja televíziós mérkőzésen. A lila-fehérek legutóbb több szempontból is emlékezetes meccset játszottak az MTK Budapest gárdájával, hiszen hiába vezettek egészen a 88. percig, a vendégek megfordították az állást és végül győzelemmel a tarsolyukban távoztak a Szusza Ferenc Stadionból.

Mészöly Géza tanítványai az akkor elveszített pontokat nyilván vasárnap Győrött szeretnék pótolni. Sajnos a lefújás után néhányan berohantak a pályára és bántalmazták a játékvezetőt, Bede Ferencet. Elképzelhető, hogy az újpesti szurkolók egy esetleges pályabetiltás miatt ebben a szezonban utoljára Győrött láthatják a kedvenceiket, így a szokottnál is nagyobb számban látogatnak a városba.
Csank János, az ETO szakvezetője:

„ Kétségtelen tény, hogy a mérkőzésen az Újpestnek van nagyobb veszítenivalója, hiszen a bajnoki címért harcol. Mi felszabadultabban játszhatunk, nálunk nyugodtabb a légkör. Biztos vagyok benne, hogy jó meccs lesz és a lelátón is sok szurkoló foglal majd helyet. Biztosan sokan érkeznek majd a fővárosból is, hogy a helyszínen buzdítsák a lila-fehéreket. Ha esős, hűvösebb lesz az idő vasárnap, az a futball szempontjából ideálisabb lesz. Számunkra egyformán fontos minden összecsapás, de ha a kiesésről vagy a bajnoki címről van szó, akkor nyilván nagyobb a tét. A televízió is közvetíti a kilencven percet, ezért úgy gondolom, a nagyobb nyilvánosság miatt a játékosok még jobban akarnak bizonyítani. Az Újpestet jó csapatnak tartom. A kispadjuk nem túl erős, viszont pont emiatt jobban együtt vannak, egységes csapatot alkotnak. Legalább tizenhárom egyformán jó képességű futballistával rendelkeznek."

Az edző hozzátette: a heti felkészülést is a vasárnapi, 11.30 órakor kezdődő meccshez igazították.
„ Ha nem is pont ebben az időpontban, de mindenképpen kora délelőtt tartottuk az edzéseket, így lesz ez szombaton is. A bokaszalag-szakadást szenvedett Hegedűs Tiboron kívül mindenkire számíthatok az Újpest elleni összecsapáson. Utolsó hazai találkozónkon nyilván szeretnénk jó játékkal és győzelemmel búcsúzni a szurkolóinktól."
A hírek szerint játékosmegfigyelők is lesznek a lelátón, mert Priskin Tamás után a belga Anderlecht érdeklődik (mint ahogy a soproni Feczesin Róbert iránt is), míg Stark Pétert állítólag skót csapatok látnák szívesen.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz Sport Klub a győri kábeltévén

Az RTL Klub és a Sport Klub közvetíti a németországi foci-vb mérkőzéseit. Győrött viszont nem… Tovább olvasom