Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Önbizalom-növelő gólok

Károlyi Sándor, a Matáv FC Sopron új szerzeménye kacskaringós úton került Sopronba.

Károlyi (jobbra) eredményes szereplést vár.
– Jó pár helyen megfordult már pályafutása során, mielőtt Sopronba került. Melyek voltak pályafutása eddigi fő állomásai?
– Somogybabodon kezdtem el futballozni. Később tanulmányaimat Kaposváron folytattam, a futballt pedig az ottani csapatnál, az akkor másodosztályú Rákóczinál, ahol az ifjúsági együttesben jutottam szóhoz. Az első csapatban mindössze egyetlen alkalommal szerepeltem. Ott kerestek meg a győriek, Keglovich László és Garami József, s a következő évtől már az ETO FC játékosa voltam.

Négy évet töltöttem Győrött, az első kettőt még a junior-, a másik kettőt pedig már a felnőttcsapatnál. Innen szerződtetett 2002-ben a Ferencváros. Az első évben nem volt szerencsém a fővárosiakkal, mert egy héttel a bajnoki rajt előtt súlyosan megsérültem, elszakadt a keresztszalagom. Arra gyakorlatilag az egész szezonom ráment, majd Pintér Attilánál játszottam újra a Fradiban.

Károlyi Sándor

Született: 1981. 02. 12, Hajdúböszörmény
Magasság/súly: 174 cm/72 kg
NB I-es mérkőzés/gól: 49/1
A most zajló szezon elején az FTC kölcsönadott Pécsre, ám ott több kisebb sérülés hátráltatott, így nem sok lehetőséget kaptam. Én viszont játszani akarok, s ezért is esett jól, hogy Pintér Attila gondolt rám. A Fradival közös megegyezéssel szerződést bontottunk, majd pedig a Matáv FC Sopron játékosa lettem.

– Hogy érzi magát Sopronban?

– Remekül, amit leginkább annak köszönhetek, hogy nagyon rendesek a csapattársak, próbálnak mindenben segíteni. A jó hangulatomhoz az is hozzájárult, hogy a terembajnokságban és a nagypályás edzőmeccseken is sikerült gólt szereznem, ami önbizalmat adott. Remélem, a bajnokságban is sikerül majd gólokat szereznem. A legfontosabb azonban az, hogy a csapat eredményes legyen.

– Hol érzi magát a legjobban a pályán?

– Egyértelműen bal oldali támadó vagyok, de ez persze nem jelenti azt, hogy a védekezésből nem kell kivennem a részem.

– Szabadidejében mit szeret csinálni?

– Az edzések és meccsek közti időt legszívesebben a barátnőmmel töltöm. Általában együtt találjuk ki, mi legyen a program.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bundagyanúban a Panionios-Dinamo Tbiliszi mérkőzés

A német bíróbunda, a Hoyzer-ügy kapcsán egy UEFA-kupa mérkőzéssel, a tavaly decemberben lejátszott… Tovább olvasom