Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Olimpiai versenyekre alkalmas velodrom épülhet Budapesten

A cél az, hogy átadásakor a budapesti legyen a világ legmodernebb pályakerékpáros csarnoka, amelyben világbajnokságot és olimpiát is lehet rendezni.
Az olimpiai pályakerékpáros versenyek lebonyolítására is alkalmas velodrom építése is szóba került azon a szerda reggeli megbeszélésen, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Brian Cookson, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke folytatott a kormányfő hivatalában.

A találkozón szintén részt vett Polony István, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének (MKSZ) elnöke, aki a délelőtti sajtótájékoztatón elmondta: a miniszterelnöktől ígéretet kapott arra, hogy újragondolják a Millenáris Velodrom újjáépítésének terveit. A cél az, hogy átadásakor a budapesti legyen a világ legmodernebb pályakerékpáros csarnoka, amelyben világbajnokságot és olimpiát is lehet rendezni - tette hozzá.

Az MKSZ elnöke szerint a beruházás költségei nem emelkednek, viszont a 6,5-7 milliárd forintba kerülő létesítmény az új elképzelések alapján az eddig tervezett 2017 helyett csak 2018-2019-re készülne el.

Polony István elárulta: az új koncepció szerint a létesítmény funkcióját helyezik előtérbe a látványos építészeti megoldásokkal szemben, így tudják elérni, hogy ne emelkedjenek a költségek. A sportvezető hangsúlyozta, hogy a tervezésben felhasználják Brian Cookson azon tapasztalatait, amelyet még akkor szerzett, amikor 16 éven keresztül vezette a Brit Kerékpáros Szövetséget. Az UCI elnöke azt mondta, új beosztásából fakadóan fontos feladatának tekinti, hogy segítse a feltörekvő országokat az infrastrukturális fejlesztések terén.

A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy Brian Cookson a nap folyamán később találkozik Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével is, akivel áttekintik, hogy a velodrom építése miként segítheti Budapest, illetve Magyarország esetleges 2024-es olimpiai pályázatát.

Törzsök Zsolt, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség elnöke, egybe az MKSZ alelnöke bejelentette, hogy idén összesen öt UCI 1.2-kategóriás országúti versenyt rendeznek Magyarországon. Az első a május 23-i Visegrád 4 Magyar Nagydíj lesz, amely a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) kerékpáros eseményének tesztversenye is. Augusztus 1-jén rendezik meg a Tiszagyenda Nagydíjat, ezen 164,5 kilométert kell teljesíteniük az indulóknak.

Július 24-26-án idén hetedik alkalommal tartják meg a Central European Tourt, amelynek első napján Kassa és Miskolc között 121,2 kilométert, míg a másodikon Szerencs és Ibrány között 136,1 kilométert tekernek a résztvevők. A verseny idei újdonsága, hogy a záró napon nem Isaszegről, hanem Erdőkertesről indulva, 153,2 kilométer megtétele után teker Budapestre a nemzetközi versenyzőkből álló mezőny. Az eseményre 17 nemzet 22 csapatának mintegy 130 kerekesét várják.

A Central European Tour nagykövete ismét Dzsamolidin Abduzsaparov lesz, aki egykor mind a három nagy körversenyen kiérdemelte a gyorsasági pontverseny győztesének járó zöld trikót. A kitűnő bringás is ott volt a sajtótájékoztatón, sőt, elhozta magával Pavel Tonkovot, a Giro díItalia korábbi összetett győztesét is.

A sajtótájékoztatón bemutatták az Utensilnord, az egyetlen magyar kontinentális csapat tagjait is.

Brian Cookson és James Carr, az UCI nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője egy-egy magyar szakemberek által kifejlesztett, lánc helyett nagy sűrűségű polietilén és poliészter által hajtható speciális kerékpárt kapott ajándékba a házigazdáktól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kosárlabda - Elutasították a Diósgyőr óvását a Sopron ellen

Megóvta a női bajnoki döntő első, Sopronban rendezett mérkőzését a 77–74-re alulmaradó DVTK… Tovább olvasom