Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Olimpiai tesztverseny a síniai regatta központban

Az olimpiai tesztversennyel pénteken hivatalosan is megnyitotta kapuit a síniai regatta központ, amely a jövő évi athéni játékokon valószínűleg az egyik legkedvesebb helyszín lesz a magyar szurkolók számára.
Angyal Zoltán szövetségi kapitány e vidadalra fiatal kajakoskkal és kenusokkal utazott Görögországba, minthogy mindeközben legjobbjaink itthon készülnek az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, ám vezetőink így is tapasztalatokat szerezhetnek.

„A körülmények tökléletesek, a pályátról fél kilométerre, egy strand végében található az általunk kiválasztott szállás, ahol teljes ellátást kapnak a versenyzőink – mondta Schmidt Gábor főtitkár. – Előzetes félelmeink ellenére a pályával szintúgy minden rendben van: a kiegészítő létesítmények közül néhány még nem épült meg teljesen, de a lényeg nem ez. Noha nyílt terepen található a regatta központ, a pályán csupán gyenge hátszél fúj. A fuvallat a késő délelőtti órákban támad fel, így elképzelhető, hogy a versenyek az erdeteileg tervezett reggel nyolc órai időpont előtt kezdődnek majd."

Az előolimpia előfutamai során fiataljainkat cseppet sem zavarta a szél: minden egységünk továbbjutott a középfutamokba, illetve a szűkebb mezőnyt felvonultató számokban nyomban döntőbe került. Bethlenfalvi István kajak egyesben 500 és 1000 méteren is nyert az előfutamban, szintúgy a hölgyeknél szólóban Móni Katalin. Rajtuk kívül a Szabó Gergely, Boros Gergely páros nyújtott kiemelkedőtt: a rövidebb távon hozták a kötelezőt, ám a hosszabbon imponáló magabiztopssággal nyertek.

A 21 ország részvételével zajló tesztversenyen szombaton rendezik a középfutamokat, vasárnap pedig a döntőkre kerül sor - mind a 12 olimpiai kajak-kenu számban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bizakodó magyarok

Gellei Imre szövetségi kapitány, valamint az olimpiai (U21-es) labdarúgó-válogatottat irányító Róth… Tovább olvasom