Kisalföld logö

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 19°C | 32°C Még több cikk.

Olimpiai futónapok Győri helyszínnel

Az Olimpiai Futónapok keretében április 25-én rendeznek versenyt Győrött. A táv 3,4 km, előzetesen is lehet nevezni.
Az athéni olimpia évében az olimpiai ötkarika öt vidéki nagyvárost kapcsol össze a K&H olimpiai futónapok versenysorozatban. Az öt helyszínen – Debrecen, Kaposvár, Győr, Kecskemét, Miskolc – átlagosan három kilométeres távok várják a futni, kocogni vágyókat március közepétől május közepéig. A versenysorozat harmadik állomása Győr, ahol április 25-én, vasárnap olimpikonokkal is találkozhatnak a sportbarátok. A meghívott sportolók nemcsak együtt melegítenek be a futókkal, de beszélnek arról is, hogyan készülnek az augusztusi megmérettetésre, az általuk feltett kérdésekre helyesen válaszolók pedig dedikált ajándékokat nyerhetnek.

Győrött a versenyközpont, a rajt és a cél is a Széchenyi téren lesz. A táv 3,4 km, azaz életkortól függetlenül, minden különösebb felkészülés nélkül teljesíthető. Nevezni a verseny napján a Széchenyi művelődési központban kialakított versenyközpontban lehet 12 óra 30 perctől 14 óra 45 percig. A nevezési díj 300 forint fejenként, de az iskolák csoportos – legalább 10 tagú – nevezés esetén 100 forint kedvezményt kapnak diákonként, amennyiben előzetesen április 23-ig beneveznek. Minden induló egyedileg emblémázott olimpiai pólót kap ajándékba.
További információ: Győr-Moson-Sopron Megyei Szabadidősport Szövetség, tel.: 96/618-296, www.bpsportiroda.hu.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellopták Hannich brazil mezét

Hannich Péter is játszott a legutóbbi magyar–brazilon, 1986-ban. A meccs után mezt cserélt… Tovább olvasom