Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Olasz edzők az FC Sopronnál

Kedden délelőtt egy olasz szakember és stábja vette át az FC Sopron futballcsapatánál a szakmai munka irányítását.

A soproni klub többségi tulajdonosa, Vízer László Máriusz azért szánta el magát erre a lépésre, mert a közeljövőben az Európai Cselgáncs Szövetség vezetése és egyéb üzleti ügyei miatt nem tud annyi időt és figyelmet szentelni a csapatra, mint eddig. A klubot a továbbiakban egy olyan személy szakmai irányítására akarta bízni, akiben ő mind szakmailag, mind pedig emberileg a legmesszebbmenőkig megbízik.

Edzőből klubmenedzser

Selymes Tibor klubmenedzseri tevékenysége egyébként egy olyan feladatkör, amelyet itthon inkább szakmai igazgatói munkának szoktak nevezni. A jövőben a korábbi szakvezető fogja össze és koordinálja a szakmai munkát, e vonatkozásban az első csapattól a korosztályos utánpótlás-együtteseken át a női csapatig minden, ami szakmai kérdés, hozzá tartozik. Selymes Tibor röviden így kommentálta a fejleményeket: „Ez a felkérés megtisztelő számomra, nagyon örülök neki. Emellett persze óriási kihívás is egyben, s igyekszem a lehető legjobb tudásom szerint ellátni a feladatot."

Lássuk ezek után az új szakmai stábot, hiszen Roberto Landi munkáját az FC Sopronnál két honfitársa, a másodedző Valter Berlini, valamint az erőnléti edző, Nando Salvatori segítik. Az 50 esztendős Landi tapasztalt szakember, több országban dolgozott már klubedzőként, s több nemzeti együttesnél is volt korábban szövetségi kapitány. Játékos-pályafutását a Bologna csapatánál kezdte, később megfordult a Ravenna, a Modena, a Siena és a Piacenza együtteseiben. Később a tengerentúlon folytatta pályafutását, játszott Vancouverben, Chicagóban, aztán egy dél-afrikai kitérő után a híres Cosmosban.

Szövetségi kapitány volt

Edzői karrierje elején segédedzőként dolgozott az amerikai válogatott mellett, majd volt szövetségi kapitány Grúziában és Litvániában. Klubedzőként az olasz élvonalban szereplő Messina csapatát irányította, majd a román FC National Bukarest csapatát vezette bajnoki bronzéremig. Az előző évadban pedig – Sopronba érkezett segítőivel együtt – a katari válogatottnál dolgozott, ahol ő volt a szövetségi kapitány. A szakmai stáb tagja lesz – illetve marad – Gendur László kapusedző.

Gőbl Zalaegerszegen

A ZTE futballcsapata mellett folytatja sportvezetői pályafutását az FC Sopron korábbi ügyvezetője, Gőbl Gábor. A soproni klubnál összesen hat évig dolgozó Gőbl készséggel számolt be a váltás hátteréről:
„Több klub is keresett, más egyesülettel is tárgyaltam. Azzal kapcsolatban, hogy hol vállaljak munkát, döntő szempont volt, hogy ne kerüljek túl messze Soprontól, mert a soproni kötődésemet nem adom fel. Társadalmi munkában segítem az NB III-as SVSE gazdálkodását és támogatom is a klubot.

A csapat pénteken este fél héttől a Faház borozóban szurkolói ankétot tart, ahol többek között az új játékosokat mutatjuk be a szurkolóknak. Zalaegerszegen részvénytársaság üzemelteti a klubot. Én a ZTE Média Marketing és Reklám Kft. ügyvezetőjeként dolgozom tovább. Ez a vállalkozás az rt. kereskedelmi jogainak értékesítésével, mérkőzéseinek, rendezvényeinek szervezésével foglalkozik."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogásznak tanul az ETO tehetsége

Élvonalbeli mérkõzésen a Bp. Honvéd elleni összecsapáson játszott… Tovább olvasom