Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Ökölvívás - Győr hírnevét öregbítették a gladiátorok

Bolla Szilárd, a klubot működtető Gladiator Akadémia elnöke úgy fogalmazott: jó volt győrinek lenni az ob-n.
A decemberben Győrben rendezett amatőr ökölvívó-bajnokságon a házigazda Patent-Gladiator lett a legeredményesebb klub a két arany-, egy-egy ezüst- és bronzéremmel. A siker apropóján kedden Borkai Zsolt polgármester fogadta a klub vezetőit és eredményes sportolóit.

Mint azt a város első embere, egyben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elmondta: mindig örömmel tölti el, ha ilyen eredmények öregbítik a város hírnevét. Emellett pedig kiemelte, rendezőként is bizonyított a győri klub.
„Egyértelműen bebizonyosodott, hogy van jövője a boksznak a városban. Az eredmények azt mutatják, jó kezekben van ez a sportág itt helyben, s csak abban reménykedhetünk, hogy a hazai sikereket a nemzetközi eredmények követik. Ehhez a város is igyekszik a támogatást megadni" – mondta Borkai Zsolt.

Lányi Vitalij, Nagy Zoltán vezetőedző, Bozsoki Levente, Simon Róbert alpolgármester, Nyéki Georgián, Borkai Zsolt, Zámbó Dániel, Bolla Szilárd elnök és ifj. Dusza András, a Patent-Gladiator elnökségi
Lányi Vitalij, Nagy Zoltán vezetőedző, Bozsoki Levente, Simon Róbert alpolgármester, Nyéki Georgián, Borkai Zsolt, Zámbó Dániel, Bolla Szilárd elnök és ifj. Dusza András, a Patent-Gladiator elnökségi tagja. Fotó: Mészáros Mátyás


Bolla Szilárd, a klubot működtető Gladiator Akadémia elnöke úgy fogalmazott: jó volt győrinek lenni az ob-n.

„Most minden összejött az ob-n, ami mögött egyébként több mint tíz év kemény munkája van, s még nem értünk a végére. Az akadémiai képzés alapjait letettük, jelenleg hét fiatal már itt készül bentlakásos rendszerben, március elejére ezt a létszámot szeretnénk nagyjából megduplázni. Mindenképpen ki kell emelnem Nagy Zoltán munkáját, aki gyakorlatilag »hazahozta« ezt a bajnokságot" – tette hozzá Bolla Szilárd.



A versenyzőket az ob-győztes Nyéki Georgián, az ezüstérmes Lányi Vitalij, a bronzérmes Zámbó Dániel, a serdülő magyar bajnok Bozsoki Levente képviselte. Nem tudott itt lenni viszont a másik aranyérmes, a jelenleg Kijevben edző Bouquet Bence.

A városvezető a fogadás végén ezüst emlékérmet adott át a klubnak, míg a versenyzők egy bokszkesztyűvel lepték meg Borkai Zsoltot.
A munka nem áll le egyébként Győrben, hiszen szombaton 18 órakor a Győr Plazában a Patent-Gladiator a horvát Sesvete együttesével csap össze a BoxingOne-sorozat keretében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Windecker József: csak jó történhet vele

Egyelőre nem tudni, hol folytatódik a magát már győrinek valló Windecker József pályafutása. Tovább olvasom