Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Nyolc év alatt jutott fel a csúcsra

Atlétika - Gál Kristóf nyerte a közelmúltban rendezett IV. korcsoportos diákolimpián az ötpróba számát. A mosonmagyaróvári Móra-iskola diákja a 100 m és 800 m futásból, valamint kislabdahajításból, távolugrásból és súlylökésből álló számban nagy fölénnyel végzett az élen, közel hatvan pontot vert a második helyezettre. A diákolimpiai rekordtól mindössze 23 ponttal maradt el az 1053 pontos eredménye.
A siker érdekessége, hogy a fiatalember, aki az általános iskola nyolcadik osztályát most fejezte be, kézilabdázik, s mint azt testnevelője, Simon Lajosné elmondta: Kristóf tulajdonképpen amolyan kiegészítő sportágként atletizált.

„Elsős kora óta dolgozom együtt Kristóffal, negyedik osztálytól kezdve rendszeres résztvevői vagyunk az országos diákolimpiai döntőknek. Szereplése évről évre egyre jobb lett, s az első tíz hely egyikén az utóbbi időszakban mindig ott volt. Természetesen nagy öröm volt ez az első hely, ugyanis a körülmények, amelyek között dolgozhatunk, nem a legjobbak. Az iskolának, mely korábban hosszú ideig sportiskolaként működött, még egy sportudvara sincs. Szerencsére városi és szülői segítséggel sikerül felújítani egy közeli sportpályát, így el tud indulni az új tanévtől egy sportosztály" – mondta Simon Lajosné, aki 1992-ben költözött a városba. A munka tulajdonképpen Kristóffal érett be igazán, hiszen a Móra-iskola fennállásának legjobb eredménye ez a diákolimpiai aranyérem.

A diákolimpiai bajnok Gál Kristóf és testnevelője, Simon Lajosné.
A diákolimpiai bajnok Gál Kristóf és testnevelője, Simon Lajosné.

„Nagy örömömre szolgált, hogy ennyi ideig dolgozhattam együtt Kristóffal, aki Dunaújvárosban tanul tovább, s a kézilabdát részesíti előnyben. Ennek ellenére azért remélem, a kisebbek között egy-két tehetséges gyerekkel sikerül hasonló eredményeket elérni majd a későbbiekben" – tette hozzá a testnevelő.

Olvasóink írták

  • 1. egy volt testnevelőtanár 2008. július 05. 16:37
    „Szegény Móra iskola,szegény sporttagozat! 33 év alatt tényleg nem sikerült 1 diákolimpiai bajnokot nevelniük? Még Ők akarnak újra sporttagozatot indítani???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres versenyzőből szenvedélyes szurkoló

Autósport - A Veszprém-rali apropóján idézzük fel Tavali Ferenc, a legendás Tavali–Hídvégi… Tovább olvasom