Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 18°C | 28°C Még több cikk.

Nyerő volt a nyolcas

Nemzetközi evezősregattára került sor a közelmúltban a szlovéniai Bledben. Az ifjúsági válogatott tagjaként a Győri Vízügy Evezős Klubot képviselte Németh Károly és Révész Péter, akik négyesben a szegedi Gelányi Ferenccel, valamint Labancz Attilával a második helyet szerezték meg.
(illusztráció)
Ez az eredmény azért is értékes, mert a fiatalok elsőéves ifisták, ennek ellenére teljesítményükkel a szövetségi kapitány figyelmét is felhívták. Jelen állás szerint megvan minden esély arra, hogy Németh is és Révész is bekerüljön az ifjúsági vb-n szereplő válogatottkeretbe.
A közelmúlt másik győri evezőssikere a budapesti vízi karneválon született. Itt rendezték meg ugyanis nyolc város – Budapest, Mohács, Baja, Esztergom, Vác, Velence, Szolnok és Győr – nyolcasainak versenyét. Ezen nagy meglepetésre a győriek győztek. A csapat tagjai: Szekér László, Bognár Roland, Petanec Péter, Pápai Tivadar, Hartyándi Gábor, Németh Tamás, Molnár Szabolcs, Csongrádi Péter és Horváth Bence kormányos.
Az evezősökhöz kapcsolódó hír, hogy idén ismét lesz Győr-kupa verseny, mely külföldi klubok részvételével nemzetközivé szélesedik. A viadalra július 27-én kerül sor. Ekkor már nagy valószínűség szerint a hazaiak Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub néven versenyeznek, hiszen az elvi megállapodás már megszületett arról, hogy a Vízügy Evezős Klub és a Spartacus egyesül a közeljövőben. A két klub közgyűlése mindenesetre már elfogadta a fúziót. Hamarosan a jogi akadályok is elhárulnak a két egyesület közös jövője elől.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvan Zsirai utóda

A soproni tornasport egykori üdvöskéjéről, Zsirai Adriennről mostanában keveset hallunk. Az elmúlt… Tovább olvasom