Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Nyerni megy az ETO

Ma kezdődik a női bajnokság rájátszása: a Graboplast-ETO Debrecenben lép pályára.

A két csapat a hétvégén ellentétes utat járt be a nemzetközi porondon. Míg a győriek a KEK-ben ötgólos előnyből indulva sikerrel vették az akadályt a norvég Larvik ellen, s finalisták lettek, addig Bíró Imre együttese a horvát Podravka Koprivnica ellen hazai pályán is kikapott, s nem jutott az EHF-kupa döntőjébe.

Hogy ez mennyire lesz kihatással a mai összecsapásra, arról a következőket mondta Róth Kálmán, a győriek vezetőedzője: „Nehéz megmondani, mit vált ki egy csapatból a kupabúcsú. Egy tény, a Debrecen többet tud annál, mint amit vasárnap mutatott, nyilván a nagy tét miatt vált görcsössé a csapat.

Ellenünk azért nagy valószínűség szerint egy másik csapat lesz majd a pályán. Ennek ellenére nekünk nem az ellenféllel kell foglalkoznunk, sokkal inkább a saját játékunkat kell játszanunk. A célunk egyértelmű, nyerni megyünk Debrecenbe, hiszen ha a bajnoki címünket meg szeretnénk védeni, akkor nem hibázhatunk. Ismét sok múlik majd a kezdésen, ha odafigyelünk az első perctől kezdve, akkor lendületben lévő csapatunk sikerrel veheti az újabb akadályt."

Jó hír a győrieknél, hogy a norvégok elleni első mérkőzésen megsérült Bódi Bernadett hétfőn már edzett, s nagy valószínűség szerint ma már Debrecenben pályára is lép.

„ Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Larvik elleni visszavágón azon fiataljaink is remekeltek, akik eddig a háttérben voltak. Úgy gondolom, a jövő szempontjából mindenképpen pozitív, hogy nálunk is van egy Bognár, egy Temes vagy egy Juhász, hogy csak néhányat említsek a fiatal tehetségeinkből, akikre bármikor lehet számítani, s egyre nagyobb feladatot lehet rájuk bízni" – tette hozzá Róth Kálmán.

A tegnap Bécsben megtartott sorsoláson eldőlt, hogy a Graboplast-ETO idegenben kezd a KEK-döntőben. A korábbi négy alkalommal egyébként ez még nem jött össze a győrieknek. Eddig mindig a rivális otthonában volt a második mérkőzés. Érdekesség, hogy ezt megelőzően valamennyi alkalommal dán csapat volt az ellenfél...

„ Majd a párharc végén kiderül, hogy ez most jó-e nekünk, vagy sem. Egy tény, fordított szereposztásnál még nem sikerült győzni, most remélhetőleg nem csak a helyszínek leosztásában lesz változás. Addig azonban még más feladataink is vannak, melyek legalább olyan fontosak" – mondta a sorsolásról a győriek szakvezetője.

A győri klub vezetői, mint azt korábbi számunkban megírtuk, egy kazettát vittek magukkal az EHF központjába, hogy bizonyítsák, a Larvik ellen piros lapot kapó Görbicz Anita mozdulata nem volt szándékos, inkább egy sérülést kívánt megakadályozni a győriek irányítója. Nos, az ügyben még nem született döntés – mára vagy holnapra ígérik a hivatalos választ –, de Kiss Lajos szakosztályvezető elmondta: az előzetes vélemények alapján úgy tűnik, a döntő egyik összecsapását sem kell majd Görbicznek kihagynia.

Az EHF-kupa fináléjában a Ferencváros hazai pályán kezd a horvát Podravka Koprivnica ellen.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MKB: Teasley távozott

Nikki Teasley soproni története véget ért. A játékos kedden bejelentette: azonnali hatállyal távozik… Tovább olvasom