Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Nyerni az újonc ellen

Kosárlabda - Vasárnap 18 órától a Soproni sÖrdögök férfiegyüttese az élvonal újoncát, a MAFC csapatát fogadja az MKB-arénában. Meszlényi Róbert együttese a felkészülés során kétszer is találkozott a műegyetemi gárdával és mindkétszer biztosan győzött.
Azóta három amerikai kosarassal erősített a MAFC és a múlt heti bajnoki nyitányon csak óriási csatában, négy ponttal maradt alul a bajnok Szolnok otthonában.

Meszlényi Róbert, a sÖrdögök edzője így látja az esélyeket: „A MAFC remek szolnoki helytállása is megmutatta, a bajnokságban senkit nem lehet fél vállról venni. Abból sem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hogy a felkészülés során kétszer is megvertük ellenfelünket, mert az azóta jelentősen megerősödött. Mivel az amerikaiak nemrégen érkeztek meg a MAFC-hoz, a csapatjáték úgy gondolom, még nem igazán állt össze, egyelőre inkább a játékosok egyéni képességeire próbálnak hagyatkozni. Ahhoz, hogy győzelemmel mutatkozzon be hazai pályán a csapat, kulcskérdés, hogyan sikerül megfékezni a tengerentúli játékosokat. Amerikai bedobónk, Jeff Viggiano felépült ujjsérüléséből, s most már mindenki harcra kész."

Korábban szó volt arról, hogy a csapat szlovák légiósáért, Richard Leskóért húszezer euró nevelési költségtérítést kér előző klubja. Bokor Ákos ügyvezető ezzel kapcsolatban a következőket mondta: „A játékos és ügynöke kiderítette, az a kassai klub, melyben annak idején még Lesko játszott, jogilag megszűnt, így az új klub már nem követelhet nevelési költségtérítést."

Botár László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A labdát és a mezt a Vill-Korr vitte liciten

A negyedszázaddal ezelőtt bajnoki címet szerzett Rába ETO és a magyar öregfiúk-válogatott játékosai… Tovább olvasom