Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Nősül a balhátvéd

Péntek délután megkezdte a felkészülést Dajka László irányításával a Matáv FC Sopron futballcsapata. A keret tagjainak nagy része már részt vehetett a munkában, néhányan viszont pár nappal később kapcsolódnak be a munkába.

Amint arról Gőbl Gábor, a soproni klub ügyvezetője beszámolt, jövő kedden 18 órától az orosz Rotor Volgograd ellen játszik edzőmeccset a Matáv FC. A helyszín azonban nem Sopron, hanem az ausztriai Schattendorf (Somfalva) lesz, amely a klingenbachi határátkelőtől mintegy 12 kilométerre van.

Tegnap délután a következő futballistákkal vágott neki a felkészülésnek a Dajka László vezette szakmai stáb: Milinte Árpád, Horváth Tamás (kapusok), Bagoly Gábor, Balaskó Iván, Fehér Zoltán, Horváth András, Horváth Lajos, Sifter Tamás, Sira István mezőnyjátékosok. Velük együtt, a felnőttkerettel edz két fiatal, eddig a juniorcsapatban szereplő labdarúgó, Burkus Roland és Varga Adrián. Az előző másfél évben az MTK-tól kölcsönben Sopronban szereplő Mladen Lambulic is megérkezett, Bojan Lazic pedig hétfőn csatlakozik, ők egyelőre a két Intertoto-meccsre jönnek.

Jövő kedden két másik játékos, két meghatározó futballista is megérkezik Sopronba. Az egyik bordasérülését kezeltető válogatott védő, a csapatkapitány Pető Zoltán, a másik pedig Hanák Viktor, aki szombaton tartja az esküvőjét Debrecenben. Csütörtökön aztán a gólkirály, a Matáv Rt. által neki és családjának ajándékozott jól megérdemelt nyaralásról Görögországból visszatérő Tóth Mihály is bekapcsolódik a munkába.
Új fiú egyetlen volt az első edzésen, a szlovákiai Szabó Ottó, aki az előző évadban az MTK-ban szerepelt. A Matávnak mind a Hidegkuti-stadionban, mind pedig Sopronban gólt rúgó ballábas, 23 éves középpályás az MTK írásos engedélyével állhatott edzésbe Sopronban. A soproni vezetők remélik, hogy hamarosan sikerül megállapodni szerződtetéséről, s akkor vele tölthetik be Huszti Szabolcs helyét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedvező ágon a magyarok

A világbajnok Franciaországgal, Ausztriával és Fehéroroszországgal került egy csoportba a magyar női… Tovább olvasom