Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Női kosárlabda Eb - Egy hét a rajtig

Gáll Tamás szövetségi edző szerint nagyon hasznos volt a múlt hétvégi, montenegrói torna a románokkal közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda válogatott számára.
"Egy győzelemmel és két vereséggel zártunk, de sok pozitívumot láttam a játékban" - fogalmazott az edző a Digi Sport Reggeli Start című csütörtöki műsorában. A szakember szerint a válogatott nyolcvan százalékos felkészültségi állapotban van egy héttel az Eb rajtja előtt.

Gáll kijelentette, a csapat összeállt, s a pénteki és szombati törökországi mérkőzésen már a szülés után visszatérő Fegyverneki Zsófia is játszhat, valamint ekkor már élesben is kipróbálhatják azokat a taktikai elemeket, amelyeket eddig gyakoroltak.

"Mindent azért nem fogunk megmutatni magunkból" - hangsúlyozta, utalva arra, hogy az ellenfelek video alapján kielemezhetik a csapat játékát.
Az edző szerint
ideális a magyar válogatott korösszetétele, s az Eb lebonyolítása miatt fontosnak tartja a fiatalabb játékosok szerepét is.

"Speciális helyzetben vagyunk, mert szünnappal kezdünk, majd négy nap alatt kell négy mérkőzést játszanunk. Ezt hat-nyolc emberrel képtelenség végigcsinálni" - jelentette ki, ezért úgy készülnek, hogy 10-12 játékost fognak rotálni az Eb alatt.

A magyar válogatott stílusáról Gáll Tamás annyit mondott, hogy nagyon szűk, kemény védekezésre alapozva könnyű indításgólokat szeretnének dobni. Hozzátette: a pozíciós játékban a centerek egészen jól dobják a kosarakat, de emellett várják a alacsony emberek támogatását is. Az edző úgy látja, a mérkőzések nüanszokon fognak múlni, ezért nagy szerep juthat a "nyolcadik játékosoknak" is.

A szövetségi edző szerint ha a csapat megtartja a Montenegróban mutatott védekezését, s emellett javul a dobóteljesítménye, akkor a hasonló képességű ellenfelek ellen, hazai pályán sikerülhet a cél, a soproni csoportból való továbbjutás, majd a győri folytatás.

A kontinensviadal jövő csütörtökön kezdődik Sopronban, Szombathelyen, Nagyváradon és Temesváron. A középdöntőbe jutáshoz a magyaroknak az első háromban kell végezniük az ötös csoportban. Az ellenfelek a litvánok, a szlovákok, a svédek és a címvédő spanyolok lesznek a D csoportban, amelynek meccseire Sopronban kerül sor. A középdöntőket Győrben és Debrecenben rendezik, a helyosztóknak a budapesti Syma-csarnok ad otthont.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A FIFA egyik tisztségviselője kész mindent elmondani

Jack Warner, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legújabb korrupciós botrányának egyik központi figurája ígéretet tett rá, hogy mindent, amit tud, elmond a nyomozóknak. Tovább olvasom