Kisalföld logö

2018. 11. 18. vasárnap - Jenő -1°C | 5°C Még több cikk.

Női kézilabda NB II - Egy pont veszteséggel őszi első a Vady-Mosonszolnok

Tíz győzelem, egy döntetlen, őszi elsőség - ez szerepel az NB II-es Vady-Mosonszolnok női csapatának félévi bizonyítványában. Remete Róbert tanítványai végig kiegyensúlyozott teljesítményüknek köszönhetik a remek szereplést.
Nagyszerűen szerepelt az őszi szezonban a Vady-Mosonszolnok csapata, hiszen mindössze egy döntetlent engedélyezett az ellenfeleknek – az Audi-ETO U21 vendégeként játszott 24–24-es döntetlent a csapat –, mindenki mást viszont legyőzött, így a bajnokság felénél három pont előnnyel a tabella élén áll.

Remete Róbert edző még idén februárban nehéz örökséget vett át. A korábbi edző, Harta Béla halála után lelkileg mélyponton lévő játékosokkal kezdett dolgozni, de nyártól azért már sokkal könnyebb volt a munka. Ráadásul az eredmények is jöttek, ami jótékony hatással volt a morálra, a hozzáállásra, az edzéslátogatottságra egyaránt.
„Több összetevője van ennek a remek félévnek. Egyrészt az a munka, amit elvégeztünk, másrészt pedig a játékosok is nagyon pozitívak voltak végig, alig volt edzésmulasztás, pedig dolgozó, tanuló emberekről van szó" – mondta Remete Róbert, aki korábban az ETO játékosa volt, a legendás Tóth László-féle csapatban szerepelt, egy térdsérülés vetett véget a pályafutásának.
A női NB II Nyugati csoportját vezető Vady-Mosonszolnok csapata.

„Élvezem az edzősködést, a mosonszolnoki munka mellett a Hétfő KC-nál az U10-es korosztályt is edzem. Jól érzem magam ebben a szerepben, ráadásul van jó állásom is, Schwechaton dolgozom masszőrként. Ennek ellenére persze nem zárkózom el attól, hogy esetleg edzőként is előbbre lépjek" – fogalmazott Remete Róbert, aki nem zárja ki annak lehetőségét, hogy akár a Vady-Mosonszolnokkal történjen meg ez az előrelépés.


„Mi a pályán igyekszünk mindent megtenni, a többi a vezetőség dolga. Nyilván az ellenfelek fenik ránk a fogunkat, ezért nehéz tavaszra számítok, ugyanakkor nagyon fontos, hogy a közvetlenül mögöttünk álló csapatokat, a másodiktól az ötödik helyig, hazai környezetben fogadhatjuk. Ha ezeken nem botlunk, akkor ami most még csak álom, abból valóság lehet..." – mondta végezetül az edző.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB II foci - Három gólt rúgott az ETO Kisvárdán a bajnokesélyesnek, győzött a Gyirmót + nyilatkozatok

NB II foci - Három gólt rúgott az ETO Kisvárdán a bajnokesélyesnek, győzött a Gyirmót + nyilatkozatok
A Mosonmagyaróvár ikszelt Siófokon, a Sopron Csákváron. Tovább olvasom