Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Női kézilabda BL: Audi ETO-Ikast 25-27

Kézilabda - Két gólos vereséget szenvedett az Audi ETO KC a dán Ikast-tól a női Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában hazai pályán. A mieink a félidőben még néggyel vezettek. Bradeanu a szezonban már nem lép pályára, mert anyai örömök elé néz.

Audi ETO KC - Ikast-Brande EH 25-27 (15-11)
Női kézilabda BL-csoportmérkőzés, 2. forduló

Az első félidő 24. percéig gyakorlatilag egy csapat volt a pályán: Az ETO-nak minden összejött, a vendégeknek szinte semmi. A játékrész utolsó 6-7 percében azonban a mieink nem tudtak gólt szerezni...

A folytatásban már egyértelműen az Ikast volt a jobb, Görbiczet nem lehetett pótolni. Az irányító ugyan visszajött a pályára, de ez is kevésnek bizonyult. Ekkor Hammersengék már lendületben voltak.


További képekért kattintson ide! - Fotó: H. Baranyai Edina

A találkozó után Aurelia Bradeanu bejelentette, hogy anyai örömök elé néz, így a szezon hátralévő részében már nem lép pályára.
60. perc: Vége a meccsnek. Az Ikast nyert két góllal. 25-27.

59. perc: Görbicz lendületből. Hatalmas gól a jobb felsőbe. 25-27.

57. perc: Mayer középről, erőből... 24-27. Blanco terítette le Görbiczet, ráadásul a bírónak is beszólt. Dupla két perc.

56. perc: Tomori mellé lő, Hammerseng beállóból betalál. 23-27.

53. perc: A jobb szélről Aamodt "préseli" a kapuba a labdát. 23-26.

52. perc: Hostvold megit jókor van jó helyen. 23-25

50. perc: Vértenre játsszuk a figurát. Gól! 23-23. Hostvold góljával újra dán előny. 23-24.

49. perc: Hornyák jön vissza bal átlövőbe. Spiridont pedig beállóban Mayer váltja.  Nyberg találatával vezet az Ikast. Konkoly Csaba időt kér. 22-23.

47. perc: Hammerseng, talpról, kilencről, Pálinger feje fölé. 22-22. Herr Orsi áll a kapuba.

46. perc: Görbiczet még leütni sem tudják. Átmegy a falon, gólt lő. 22-21. Thorsgaardnak jár a két perc.

45. perc: Mikor találna magára Hammerseng, ha nm most. Ő egyenlít. 21-21.

43. perc: A dánok jobbra húzzák a falat, Hansen marad üresen a bal szélen. Kihasználja a ziccert. 21-20.

42. perc: Herr Anitát rántják le. Hetes. Bradeanu-gól. 21-19.

41. perc: Hanriksen kilencről a rövidre. Vérten is betalál. 20-18. Megint Henriksen marad egyedül. 20-19.

40. perc: Görbicz harcol ki egy hetest. Bradeanu bedobja. 19-17

39. perc: Görbicz nélkül ennyire futotta. Hansen egy gólra hozza fel az Ikastot. 18-17. Görbicz visszajön.

37. perc: A bírók addig engedték a passzív játékot, míg Nyberg ellőtte...bement. 18-16.

35. perc: Feljön két gólra az Ikast. Aztán Tomori javít az utóbbi percek statisztikáján. 18-15

34. perc: Védekezésben öt-egyre váltottunk. Kovacsics a kilépő. Sjoberg közben belő egy büntetőt. Vértent küldték ki két percre. Stang a jobb szélről szerez gólt.  17-14.

32. perc: Jól kezdjük a második félidőt. Bradeanu értékesít egy hetest. Nyberg válaszol. 17-12.

31. perc: Görbicz Anita a kispadon kezdi a második félidőt...Kovacsics irányít. Bradeanu pedig gólt szerez. 16-11

A félidő nagyrészéban az ETO akarata érvényesült. Görbicz remekül mozgatta a csapatot támadásban. Ugyanez nem mondható el Hammersengről, aki gyenge napot fogott ki. A határozott hatos falas védekezés nagyon nem ízlett az Ikastnak. A mérkőzés annak köszönhetően nem lefutott, hogy a mieink az első játékrész utolsó 7 percében nem lőttek gólt, kaptak viszont ezidő alatt zsinórban négyet.

30. perc: A félidő végére feljön öt gólra az Ikast. Blanco most jobb szélről a rövidre húzza vissza a labdát. 15-11. Ez a félidei eredmény.

30. perc: ...vagy mégsem? Blanco célozza meg jól a hosszú oldalt. 15-10.

29. perc: "Magasodik" az ETO-hatos fal. Deáki is a pályán védekezésben. A dánok tanácstalanok Pálinger kapuja előtt...

27. perc: Hammerseng annyira nincs formában, hogy éppen a kispadon ül. Henriksen irányít. Aamodt pedig megint betalál. 15-9.

25. perc: Eladjuk a labdát támadásban, Aamodt indul...15-8

23. perc: Hammerseng orra elől Görbicz lopja le a labdát, indul, de a légcunder ezúttal nem jön be. A kipattanóból Mravikova talál be. Hornyák szerzi a 15. ETO-gólt. 15-7.

21. perc: Tomori szerencsés gólt szerez. Ez is ugyanannyit ér,mint egy szép cunder.
Megint kivédekezzük a dán támadást, Vérten indul és ad egy "kötényt" Odegardak. 13-7

20. perc: Percek óta nem esett gól. Konkoly Csaba kért időt. Bradeanu helyére Tomori jött. Pálinger védi Hammerseng ziccerét.

18. perc: A két irányító párharcában eddig Görbicz a jobb. Hammersengnek nem megy. Persze emiatt szomorkodjanak a vendég-drukkerek.

16. perc: Eberhátrányban lő gólt az ETO. Görbicz passzol a szélre Vértenhez, aki nem hibázza el a ziccert. Aamodt eredményes a túloldalon. 11-7

14. perc: Ikast-hetes. Sjoberg értékesíti. 10-6

13. perc: Hornyák talál be, majd Görbicz passzából újra Spiridon eredményes. 10-5.

11. perc: Görbicz passzol középre, úgy, hogy a dánok talán még most is a labdát keresik...Spiridon beállóból lövi a nyolcadik ETO-gólt. Hansen megszerzi első találatát. 8-5

10. perc: Hornyák visszajön és betalál. Blancóra jobban kellene figyelni, már a 3. találatát szerzi. 7-4

8. perc: Vérten lendületben van. Hatlamas gólt ragaszt a bal felső sarokba. Blanco válaszol. 6-3.

7. perc: Görbicz "Görbiczes gólja a bal szélről! Pálinger véd, indít, Mravikova meg a kapus feje fölött lövi el a labdát. 5-2

6. perc: Hatos falat védekezk mindkét csapat. A mieink teszik ezt keményebben. Hornyákot küldik ki a bírók 2 percre. Aamodt használja ki az emberelőnyt. Szép gól a jobb szélről. 3-2

5. perc: Görbicz megint egy trükkös lövéssel talál be. 3-1.

4. perc: Görbicz lövi el váratlanul a kezek között a labdát. 2-1.

3. perc: Több elrontott ziccer mindkét oldalon. Az első gól a hazaiaké. Bradeanu! 1-0. Blanco középről rögtön egyenlít. 1-1.

1. perc: Az Ikast kezdte a meccset. Az ETO-ban Pálinger a kezdő kapus. Védekezésben Vérten, Görbicz, Bradeanu, Spiridon, Hornyák és Mravikova a pályán. Pálinger véd! Tamadhat a Győr.

Telt ház várja a csapatokat a BL csoport rangadóján a Magvassy Sportcsarnokban. Dániából is érkeztek drukkerek, de csak a "Hajrá ETO!" hallatszik!

Audi ETO KC

12 Pálinger Katalin
16 Herr Orsolya

2 Tomori Zsuzsanna
4 Deáki Dóra
6 Vérten Orsolya
7 Mravikova Katarina
11 Karnik Szabina
13 Görbicz Anita
14 Kovacsics Anikó
15 Bradeanu Aurelia
25 Herr Anita
27 Mayer Szabina
31 Hornyák Ágnes
80 Spiridon Simona

Vezetőedző: Konkoly Csaba

1 Odegard Ingrid
16 Ericsen Camilla

2 Stang Alette
4 Hostvold Tonje
5 Blanco Isabel
6 Sjoberg Mette
7 Henriksen Kari-Anne
8 Aamodt Ragnhild
9 Hansen Sara
11 Hammerseng Gro
15 Nyberg Katja
17 Thorsgaard Susan
20 Kristensen Pernille
21 Östergaard Anne Katerine

Edző: Kennet Jensen

Korábban:

Érdekes meccs lesz a meccsen belül Görbicz Anita, és Gro Hammerseng párbaja. Ők k etten a világ jelenlegi legjobbjai, nem csak az irányító
poszton.

A két sztár sikereit nehéz felsorolni, és nyilván nem is ez az eredménysor nyeri meg helyettük a vasárnapi rangadót. Görbicz, és a norvég játékos egyszer lett a hivatalosan is a világ legjobbja. Hammerseng a válogatottal elért sikerből mutathat fel többet: nyert már VB-t, EB-t és Olimpiát is.

Érdekesség, hogy Hammersenggel egy csapatban játszik párja Katja Nyberg.

Gro és Katja egy pár.
Gro és Katja egy pár.

Görbicz Anita klubjával szerepel jobban, legfényesebb érme egy-egy VB, EHF-Kupa, és KEK ezüst valamint első helyek a bajnokságból és az MK-ból. Ez a lista remélhetőleg rövidesen kiegészül egy BL-arannyal. Ehhez az egyik első lépés lehet az, hogy Görbicz győzelemhez segíti az ETO-t vasárnap.

Gro Hammerseng Görbicz Anita
Posztja: irányító/átlövő
Nemzetiség:Norvég
Posztja: irányító 
Válogatottság/gól: 127 (510)
Születési dátum: 1980.04.10
180 cm/68kg
Születési dátum: Veszprém
1983. május 13.

Sikerei

Világbajnokság 2. helyezett: 2001, 2007

Európa-bajnokság, kétszeres győztes: 2004, 2006

2. helyezett: 2002

Olimpia, győztes: 2008

Dán kupa, 2. helyezett 2004

EHF Kupa, győztes: 2004

2004: Az Eb legjobb játékosa,az All-Star csapat tagja (legjobb irányító)

2006: az Eb legjobb játékosa,az All-Star csapat tagja (legjobb irányító)

az év kézilabdázója Norvégiában (2007)

2008:Világ legjobb női játékosa

Sikerei 

Magyar bajnok (2005, 2006, 2008)
bajnoki ezüstérmes (2000, 2004, 2007)
bajnoki bronzérmes (1999, 2001, 2002, 2003)
Magyar Kupa győztes (2005, 2006, 2007, 2008) 
EHF-kupa-döntős (2002, 2004, 2005)
KEK-döntős (2006) 
BL-elődöntős (2007, 2008)
egyéni Világbajnokság All Star csapatának tagja (2003, 2005, 2007)
az év kézilabdázója Magyarországon (2005, 2006, 2007) 

A világ legjobb kézilabdázónője (2005)

Második a világ legjobb kézilabdázónője választáson (2007)

A csapatokról

A csapatoknak van "közös múltja", hiszen a két gárda vívta az EHF Kupa 2001-2002-es kiírásának döntőjét. Akkor az ETO hazai pályán 30-25-re győzött, Herningben viszont 36-23-as vereséget szenvedett, így a dánoké lett a trófea.

A Bajnokok Ligájában eddig az ETO szerepelt jobban, hiszen Görbiczék az elmúlt két sorozat b an is az elődöntőig meneteltek, míg a ikastiak utoljára a 2004-2005-ös sorozatban játszottak a BL-ben és akkor a legjobb nyolc között a Hypo NÖ búcsúztatta őket. A legjobb eredményük egy BL-elődöntő még a 2002-2003-as kiírásból és ekkor is a Krim jelentett leküzdhetetlen akadályt számukra.

A Bajnokok Ligája idei sorozatába a selejtezőn keresztül vezetett az Ikast útja és ez meglehetősen sima volt.

A "legnorvégabb" dán csapat jelenleg csak a hetedik helyen áll a Toms Ligában, és kiesett a Dán Kupából is. A Bajnokok Ligája első fordulójában a tavalyihoz képest meggyengült címvédőt, a Zvezda Zvenigorodot győzték le hazai pályán 31-25-re.

Legeredményesebb játékosuk a 7 gólos Katja Nyberg volt, de nem sokkal maradt el tőle Gro Hammerseng (6 gól).

Az Ikastban jelenleg 8 norvég (Hammerseng, Nyberg Nostvold, Blanco, Aamodt, Henriksen, Odegard, Stang) szerepel. Ők a csapat meghatározó játékosai. A dánok közül azért érdemes megemlíteni Mette Sjoberg és az 1988-as születésű szupertehetség Susan Thorsgaard nevét.

 









 

Olvasóink írták

  • 16. 77 2008. november 10. 20:44
    „azért azt sem kell elfelejteni hogy az ellenfél sem piskóta amatőrökből állt, közöttük nem egy olimpiai, világ és európabajnokkal.Az elején elhúztunk 7-8 góllal, az sem volt reális, de az sem, hogy végül innen kikapjunk. Én abban látom a vendégcsapat győzelmének titkát, hogy ők lazán és mosolyogva örültek egy -egy gólnak akkor is mikor az Eto vezetett nagy különbséggel, míg mi, mikor csökkenni kezdett a hatalmas előny elkezdtünk görcsölni, idegeskedni...ez van, ilyenek vagyunk mi magyarok, de akkor is hajrá Magyarország, hajrá ETO.
    Én azt mondom, h örüljünk annak itt Győrben, hogy van egy nemzetközileg is elismert nagyszerű csapatunk, akik bárkit legyőzhetnek, de ők sem verhetetlenek.
    A Hammersengel felálló ikast nagyon erős csapat, de akár mi is győzhetünk náluk!
    Üdv.”
  • 15. Lacibá 2008. november 10. 09:55
    „Sebaj! Most nem sikeült. Ilyen is van! Akkor is "mindhalálig"ETO!”
  • 14. ETO 2008. november 10. 09:31
    „Kár volt azt a pontot odabiggyeszetened a nickedhez.”
  • 13. 621 2008. november 10. 06:31
    „Ez nagyon fájó vereség volt - most már nagyon kell koncentrálni a következőkben. Az első félidő megmutatta, hogy verhetők ezt kell megragadni...
    Kedves MIKA! ha igaz, a kisbaba, akkor annak, aki annyira "győri" lett mint Te, nagyon sok boldogságot kívánok! A többiek meg kapják össze magukat, hogy a leendő kismamának - is - sok öröme legyen a meccsekben... Na meg nekünk is...
    Hajrá Győr!”
  • 12. Gro 2008. november 09. 23:48
    „Az eredményt nézve azt hiszem teljesen egyértelmű, hogy ki a jobb irányító. Bár ez szerintem előtte sem volt kérdéses.”
  • 11. dzsonibravo 2008. november 09. 22:18
    „Ha a lányok megtudják mit döntött az AUDI a 2009-es szponzori összegről a héten, talán legközelebb ki se mennek a pályára.
    Szar dolog visszaülni a 10 éves opelekbe a zsír új AUDIK-ból.”
  • 10. Tapper Harli 2008. november 09. 20:59
    „Konkoly Csaba magától ennyire h..lye vagy mondják neki fentről? Ha valakinek nem megy miért nem cseréli le, illetve ha a cserének megy, miért cseréli vissza 3 perc után arra, akinek előtte nem ment? Ja, a kapusokról van szó....”
  • 9. Rabi Eleonóra 2008. november 09. 20:47
    „Szép volt csajok! Amit az első félidőben véghez vitetek az csodás volt, csak sajna a végére elfogyott a szufla, de sebaj, lesz ez még így se...Mi bízunk bennetek és továbbra is szurkolunk... Hajrá ETO! Szép volt Görbe!”
  • 8. TELJESÍTMÉNYT A PÉNZÉRT! 2008. november 09. 20:46
    „SZÉPEN BELENYÚLT AZ EDZŐ A CSERÉIVEL,ÉS A TAKTIKA VÁLTÁSÁVAL!GÖRBÉTEKET MEG CSAK SZTÁROLJÁTOK DE A SZEMEMBEN A NULLÁVAL EGYENLŐ!KÉNE KAPNIA EGY JOBB KOCSIT MERT EZÉRT Ő NEM JÁTSZIK!”
  • 7. pan.cser 2008. november 09. 20:39
    „Már az olimpia alatt megmondtam, Görbicz, Pálinger, meg a többi sportolónak nevezett hölgynek nincs helye az élsportban.
    Csak sztárolják magukat, de teljesítmény nincs mögötte!
    Hölgyeim nem az Audi sluszzkulcsot kell lóbálni, hanem 60 percig a meccsre koncentrálni, és játszani!”
  • 6. Vidéki 2008. november 09. 17:33
    „Mindig szomorú vagyok, amikor kedvenc lányaink kikapnak, de most különösen bánt. Kivülről nagyon nehéz megitélni, hogy a taktika volt rossz, az ellenfél volt nagyon jó vagy a lányainkból hiányzott ma a TŰZ ? Én inkább az utóbbira gondolok - legnagyobb arányban.
    Közhely: ne keseredjetek el, be lehet ezt még hozni, de igen nagy erők mozgósítása árán. Tudom, hogy erre is képesek vagytok !
    Hajrá Lányok, de máskor azért ennél lelkesebben!!”
  • 5. Schlosser Julianna 2008. november 09. 17:31
    „Rendkivül sajnálatos a vereség. A csapat saját magát verte meg.
    Jobb védekezés, pontos lövés, nagyobb labdabíztonság, több mozgás labda nélkül.
    Bízunk a jövő heti győzelembe! Hajrá lányok!”
  • 4. Tóth Ildikó 2008. november 09. 17:14
    „A Viasaton lehetett nézni!

    Ezt a meccset már elvesztettük 25-27, össze kell szedni magatokat a következőre!

    Hajrá Lányok! Hajrá ETO!”
  • 3. Szabó Éva 2008. november 09. 16:24
    „nem lehet nézni csak olvasni?”
  • 2. Clau1122 2008. november 09. 13:58
    „Hajrá lányok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 1. pisti50 2008. november 09. 13:34
    „Nehezen,de kimondomm!Halyrá GYŐR!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei III. o.: A Sokorópátka megállította a téti csapatot

Labdarúgás - A megyei III. osztályú bajnokságok hétvégi fordulójának eredményei és bajnokságok… Tovább olvasom