Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Női kézilabda: a DVSC eltiltotta játékosait a válogatottbeli szerepléstől

Hétfőtől már Tatán készül a magyar női kézilabda-válogatott a németek elleni, vasárnapi világbajnoki selejtezőre. A keret debreceni játékosait a klubvezetés eltiltotta a szerepléstől.


A múlt héten Balatonfüreden tréningező csapat tájékoztatása szerint mind a 18 meghívott egészséges és napi két edzés szerepel a programban egészen a szombati elutazásig. Ugyanakkor Gellén András, a DVSC-Korvex tulajdonosa a klub honlapján blogbejegyzésében tudatta, nem engedi pályára lépni játékosait:

"Az elmúlt időkben folyamatosan nőtt adókötelezettségünk. Az EKHO-ra való átállás miatt a DVSC Kézilabda Kft 2010-es 200 milliós költségvetéséből 31 milliós, 18 jogcímen keletkezett adóbefizetésünk után a 2011/12-es szezonra 50-55 millió forint közteherrel számolunk.

Arra a felvetésre, hogy ennek fejében az állam finanszírozza a Nemzeti Csapatot, semmi visszajelzést nem kaptunk. Ezért nem tehetünk mást, mint a németek elleni selejtező mérkőzésekre a DVSC megtiltja a részvételt játékosai számára. Amennyiben ennek ellenére saját döntésük alapján a kézilabdázók a szereplés mellett döntenek, akkor ez azonnali szerződésbontást fog maga után vonni!

A sportegyesületek adóterhei az elviselhetetlen szint fölé nőttek, nem az elhibázott sporttörvényről kellene papolni, hanem az egyházakhoz hasonlóan adómentességet kellene adni MINDEN sportegyesületnek, a lehető legrövidebb időn belül. Ha mindenkire nem lehetne ezt kiterjeszteni, akkor a válogatott játékosokat adó, utánpótlást nevelő klubokat kellene első helyen helyzetbe hozni, nem pedig kizsigerelni, amikor e rengeteg pénzből SEMMIT sem kaptunk vissza! Mivel eddig süket fülekre találtunk, így durvább módszerekhez kell nyúlnunk!" - áll a közleményben.

A keretben Juhász Gabriella, Szabó Valéria és Bulath Anita a debreceniek játékosa, utóbbi a következő szezonban már a Veszprémet erősíti.

A válogatottnál egyelőre nem kommentálják a hajdúsági klub lépését.

Kedden 17:30 órakor az osztrákok ellen zártkapus, nem hivatalos találkozót vív az együttes, ezután csökkenti 18-ról 16 fősre a keretet Mátéfi Eszter szövetségi kapitány.

A vb-selejtező első találkozója vasárnap 18:30-kor lesz Balingenben, a visszavágónak jövő szombaton Győr ad otthont 17:30-as kezdéssel.

A párharc győztese vehet részt a decemberi, olimpiai kvalifikációs brazíliai vb-n, míg a vesztes biztosan lemarad a 2012-es londoni ötkarikás játékokról.

A keret:

kapusok: Herr Orsolya (Syma-Vác), Pastrovics Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria), Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC)

jobbszélsők: Bódi Bernadett (Budapest Bank-Békéscsaba), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)

jobbátlövők: Bulath Anita (DVSC-Korvex), Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria)

irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

beállósok: Mayer Szabina (Győri Audi ETO KC), Szabó Valéria (DVSC-Korvex), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)

balátlövők: Ferling Bernadett (Dunaújvárosi Regale Klíma), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)

balszélsők: Juhász Gabriella (DVSC-Korvex), Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC)

Olvasóink írták

  • 7. CsabaKiraly 2011. május 31. 09:59
    „Biztos csak az utlevele Magyar es ez az alak valahol a Jordan partjan szuletett, legalabb is az osei.”
  • 6. VargaP 2011. május 31. 09:17
    „Kósa, és Orbán Urak!

    Ez az igazi!

    Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!”
  • 5. dudi1977 2011. május 30. 19:42
    „DVSC!

    Egész szezonban azt szajkózzák, hogy csak magyarokat kell, lehet, szabad játszatni az NB I-ben. Most, amikor egy nagyon fontos meccs előtt áll a válogatott - ez a lépés GERINCTELEN, IDEGBETEG!

    A debreceni vezetőt azonnal el kell tiltani ÖRÖKRE a kézilabdától, és a magyar sporttól!

    Undorító, magyarellenes, alkalmatlan hozzáállás....”
  • 4. Deejay 2011. május 30. 17:57
    „Egyetértek a 2.-hsz.-val.
    200 milióból elvegetálnak a Hajdúsági megye III.-ban....”
  • 3. ACSA 2011. május 30. 16:58
    „Egy klubvezetőnek másként kéne kifejezni a tiltakozását,mivel sok igazság van abban amit mondd,de ez így a gyalázat kategóriáját meríti ki!-ELÍTÉLEM ezért és egyetértek ZETA62-vel is!!!”
  • 2. zeta62 2011. május 30. 15:39
    „Viszonzásul a bajnokságtól kellene eltiltani a dvsc-t.”
  • 1. Sampdoria 2011. május 30. 13:28
    „Egyébként ő a legnagyobb magyar. Szerinte.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tenisz OB III: győri sikerek

Az OB III A csoportjában a Győri Lendület megnyerte utolsó két mérkőzését. Tovább olvasom