Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

Női gála soproni (fő)szereplőkkel

Ma délután és este a kosárlabdáé lesz a főszerep a gálán a Budapest Sportarénában. A ligák belementek az utolsó őszi forduló elhalasztásába, így annak időpontjában rendezik meg az eseményt.
 Ennek köszönhetően most az összes, a magyar bajnokságban játszó, honi és külföldi kiválóság is pályára lép. Újdonság még az is, hogy a fiatalok és a legjobb férfi játékosok találkozói közé beiktatták a szebbik nem képviselőinek összecsapását. Ennek a női találkozónak lesznek soproni szereplői, talán főszereplői is. Az Euroleasing-Orsi Sopron edzője, Natalia Hejková egy hete még ádáz taktikai harcot vívott a pécsiek edzőjével, Rátgéber Lászlóval. A gálán viszont vállvetve, közösen próbálja győzelemre vezetni a Nyugat együttesét. Ebben nem kevesebb mint öt soproni játékos lesz a segítségére.

A tervek szerint Gordana Kovacevic és a november hónap legjobb sportolójának tartott Vajda Anna a kezdőötösben szerepel majd. A kispadról Horváth Zsuzsa, Seres Éva, valamint a messze várakozáson felül teljesítő Rönisch Foton-Sopron csapatkapitánya, Radnóty Krisztina vihet új színt a Nyugat csapatának játékába.
Az Orsi játékosai egyébként egy előző napi zalaegerszegi bajnoki mérkőzéssel a hátuk mögött gáláznak.
A szervezők meghívják a rendezvényre a korábbi évek, a közel- és a távolabbi múltban a magyar válogatottban szerepelt régi nagy játékosokat is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Détási lett az Tatabánya edzője

Détári Lajos ismét edzői feladatot vállalt. A válogatottban félszáznál is több szerepléssel… Tovább olvasom