Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Nincsenek profi bírók, de kellenének

Labdarúgás - Hanacsek Attila FIFA-játékvezetőként makacs sérülése miatt tavaly hagyta abba a játékvezetést, nemrégiben viszont már az NB I-ben lett játékvezető-ellenőr. Emellett egy UEFA-programban a sípmesterek megtartásáért dolgozik.
– Tavaly nyáron hagyta abba a játékvezetést, holott akkor már FIFA-bíró volt, s a ranglétrán nemzetközileg is egyre magasabbra jutott. Mi volt az oka a váltásnak?

– Korábban is voltak gondok az egészségemmel, 2006-ban már alig vezettem mérkőzést. Egy izomszakadás után a vádlimban többször kiújult a sérülés, vérömleny keletkezett, jó néhányszor hónapokat kellett kihagynom és a derekammal is voltak gondok. Aktív koromban egy UEFA-program kapcsán egy belga edző e-mailban küldte az edzésterveket, heti négyszer tréningeztem az MTE-pályán és a Lajta-töltésen. Huszonhárom év hosszú idő a pályán.

– Nehéz volt ezt a döntést meghozni?

– Tíz éve voltam a nemzetközi keret tagja, s miután befejeztem a bíráskodást, kicsit megéreztem, milyen az embernek nyugdíjba vonulni. Szerencsére egy új feladat várt rám: a nyugat-magyarországi utánpótlás oktatási centrum irányítását bízták rám, s rögtön játékvezető-ellenőr lettem a másodosztályú és utánpótlás-mérkőzéseken. Emellett országos edzőtáborokban tartok előadásokat.

– Napjainkban pedig már az NB I-es meccseken ellenőrködik. Pontosan mi a feladata?

– A kontrollálás és a játékvezetők szakmai fejlődésének elősegítése. Egy mérkőzésen a főbírót és az egyik asszisztenst osztályozom. Az ellenőri feladat mellett az UEFA Convention program részeként – melyben az érkező anyagi támogatás a játékvezetők képzésére fordítható – a táborozás és megtartás projekt vezetését kaptam feladatul. Célunk, hogy országosan a húsz régióban az alapfokú tanfolyamainkon minél többen vegyenek részt, s a jelenleg több mint háromezer játékvezető megtartását is szem előtt kell tartanom.

– Az tény, hogy a szükségesnél kevesebb a sípmester Magyarországon. Mennyivel kellene több bíró a pályákra?

– Országosan körülbelül ezer bíró hiányzik: akad olyan régió, ahol negyven-ötven százalékos „hiányról" beszélhetünk.

– Hogyan lehet játékvezető-tanfolyamra „csalogatni" az embereket?

– Tavaly országosan hatszázkilencvenöt újoncot avattunk, ami nagyon jó eredménynek számít. A megtartás sajnos nehezebb feladat: harminc-negyven százalékuk korán abbahagyja. Egy program külön ezzel a kérdéssel foglalkozik.

– Az utóbbi néhány évben több lett a női játékvezető?

– Az MLSZ négy évvel ezelőtti döntése után egyre több nő kezdte el a játékvezetést: jó példa a megyei sikerekre a már FIFA-bíró Kulcsár Katalin és Makkosné Petz Brigitta esete.

– Az interneten már nyilvánosak a játékvezetői díjak. Egy felnőtt férfi NB I-es meccset vezető bíró nettó hatvanezer forintot kap. Ez sok vagy kevés?

– Ha a heti négy edzést nézzük, nem sok, ráadásul majdnem egész Európában magasabbak a tarifák.

– Vannak Magyarországon profi játékvezetők?

– Nincsenek. Nemzetközileg viszont erős a nyomás, hogy a hivatásukból élő bírók sípoljanak a mérkőzéseken. Itthon ennek a feltételei még nem adottak.

– Pontosan egy éve, hogy lemondott a megyei labdarúgó-szövetségben és a megyei játékvezetői testületben vállalt szerepéről. Mi volt ennek az oka?

– Maradjunk annyiban, hogy komoly oka volt, ám úgy gondolom, ez nem tartozik a közvéleményre.

– Végül arra kérem: idézze fel, mi volt a legemlékezetesebb történet karrierjében!

– Sok ilyen volt, nehéz egyet kiragadni. Talán az, amikor 1997-ben interkontinentális pótselejtezőre utaztunk Ausztráliába Puhl Sándorral, a mérkőzés játékvezetőjével. Melbourne-ben csaknem százezer néző várta Irán válogatottját, a tét az volt, melyik csapat jut ki utolsóként a vb-re. A stadion előtt a Mosonmagyaróvárról elszármazott Horváth Gyuszi bácsival találkoztunk, aki Motim-sapkát viselt: mondani sem kell, mennyire megörültünk egymásnak. A meccs sem volt mindennapi: az eksztázisban lévő ausik már 2–0-ra vezettek, s minden jel arra mutatott, kijutnak a vb-re. Ekkor egy hírhedt néző a pályára rohant, s letépte az egyik kapuról a hálót: hét percig állt a játék, az ausztrálok megzavarodtak, Irán pedig kiegyenlített és továbbjutott.



Cséfalvay Attila

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nyolc között az ETO

Összességében egy, a közepesnél gyengébb színvonalú találkozón sikerült győzniük Bajzátéknak, akik… Tovább olvasom