Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Nincs befektető egy soproni élvonalbeli futballcsapatra

Labdarúgás - Egyelőre nincs potenciális befektető, aki fantáziát lát a soproni labdarúgásban. Abdai Géza, a város alpolgármestere szerint nem adják fel, hogy ismét legyen élvonalbeli csapata a városnak.
Mozgalmas és indulatoktól sem mentes a soproni labdarúgás az elmúlt néhány hónapban. Az egyik gazdasági társaság úgy tűnik, csődbe megy, a másikat pedig – egyelőre – nem sikerült megvásárolni. A sportbarátok a miértekre kíváncsiak. A kérdésekre Abdai Géza alpolgármester válaszolt.

Terhes örökség

– Elsőként érdemes kitérni az FC Sopronra, hiszen csak így látható át folyamatában az elmúlt időszak tárgyalássorozata. Az FC Sopron Kft.-t az olaszok által okozott száznegyvenmillió forintos tartozás és hatvanmillió forintos tagi kölcsön terheli, emellett van egy harmincötmillió forintos vitatott tartozás is. Megállapítható a korábbi ügyvezető igazgató, Köteles Zsolt felelőssége, hiszen több esetben hozott olyan döntéseket, melyekre csak a taggyűléstől kaphatott volna felhatalmazást. Így történhetett meg, hogy több labdarúgónak írt alá olyan szerződésmódosítást, miszerint szabadon, térítés nélkül igazolható a téli felkészülési időszakban. Az egyik hitelező megindította a csődeljárást a cég ellen, további hitelezők pedig a várost mint kisebbségi tulajdonost folyamatosan kérik, hogy térítse meg az őket ért károkat. Szeretném megjegyezni, hogy az önkormányzat minden vállalását teljesítette az FC Sopron felé, a tartozások nem a kisebbségi tulajdonos miatt keletkeztek. Szintén az igazsághoz tartozik, hogy APEH-inkasszó van a gazdasági társaság számláján. Mindent összevetve, a fent említett tartozásokon túl a városnak egy szinte komplett csapatot is vásárolnia kellett volna az ügyvezető felhatalmazás nélküli szerződésmódosításai miatt. Úgy vélem, minden józanul gondolkodó szurkoló belátja, hogy ennek a helyzetnek a kezelése mind jogilag, mind gazdaságilag lehetetlen volt, ezt egyetlen felelős vezető sem vállalhatta magára.

Most úgy tűnik, a Kutasi Róbert és Aczél Zoltán vezette REAC ideiglenes vendég lesz Sopronban. Fotó: Németh Péter
Most úgy tűnik, a Kutasi Róbert és Aczél Zoltán vezette REAC ideiglenes vendég lesz Sopronban. Fotó: Németh Péter

– Milyen döntéseket hoztak a helyzet javítására?

– A kft. alkalmazottjainak érdekében fontos lépéseket kellett megtenni. A gazdasági törvény előírásait szigorúan betartva igyekeztünk eljárni. A határidőket figyelembe véve kezdeményeztük a társaság taggyűlésének összehívását. Minden döntés, ami ott született, a későbbi jogi viták elkerülése érdekében, jogász felügyelete mellett történt. Felkértük Wischy Pétert az ügyvezetői teendők ellátására. Akiket a város cége, a holding alkalmazni tudott, azoknak munkát ajánlottunk, miután a stadion működtetését visszaadtuk a holdingnak. A városvezetés azt az ígéretet tette, hogy lesz NB I-es foci Sopronban. Első lépésként megállapodtunk a REAC vezetésével, így a tavaszi bajnoki mérkőzéseiket Sopronban játsszák. A megállapodást az MLSZ elnöke és elnöksége is üdvözölte és erre áldását adta, ennek eredményeként lehetnek tavasszal NB I-es mérkőzések a Káposztás utcai stadionban. Ezt követően kezdtünk el tárgyalni a REAC-ot működtető gazdasági társaság vezetőivel a kft. megvásárlásáról.

– Meglepte a várost a REAC vezetőinek azon döntése, hogy budapesti telephellyel adták be licenckérelmüket a következő évadra?

– A jelenlegi helyzetben az önkormányzat nem tulajdonos a REAC-ot működtető kft.-ben, így nincs jogi befolyása a döntésekre, a licenc beadásáról a többségi tulajdonos dönt. Mindezek ellenére nem szakadtak meg a tárgyalások a REAC-cal, továbbra is keressük az együttműködés lehetőségeit. A továbblépésnek ugyanakkor feltétele, hogy legyen egy olyan tőkeerős befektető, aki a vásárlást követően akár többségi, akár százszázalékos tulajdonosként működtetné a sportklubot.
Tulajdonos kerestetik

– Mi a helyzet a befektetőjelöltekkel? Kikkel egyeztetnek, esetleg megbíztak-e valakit, a sportmenedzselésben jártas céget a tárgyalások levezetésével?

– A cégek bármelyikének mint lehetséges befektetőnek napvilágra hozása rontaná a város tárgyalási pozícióit, így nem kívánok a pletykákkal foglalkozni. Annyi azonban tény, hogy jelenleg nincs olyan befektető, aki hajlandó lenne a soproni labdarúgásra sok százmillió forintot áldozni. A REAC vezetőivel minden sportszakmai kérdésben megállapodtunk, most már „csupán" gazdasági kérdések maradtak függőben. A tárgyalások ezen szintjén már nem elegendő a város számára a puszta érdeklődés, itt már komoly garanciákat szeretnénk látni a lehetséges befektetőktől, ezek viszont hiányoznak. A mai napig megosztja a szurkolókat Vízer László Máriusz, aki egy olyan időszakban érkezett Sopronba, amikor már sokan lemondtak az NB I-es csapat finanszírozásáról. Azt is el kell mondani, hogy akkor sem tolongtak a jelöltek. Az idő annyira szorította az akkori vezetést, hogy nem volt más alternatíva. Vagy Vízer László Máriusz, vagy a fizetésképtelenség. Ezt követően elindult egy folyamat, aminek a végét mindenki ismeri. Az önkormányzat csak abban az esetben vásárolja meg a REAC-ot üzemeltető gazdasági társaságot, ha tudja, hogy azt követően egy hosszú távra tervező befektetőhöz kerül a soproni labdarúgás. Egy közvetítővel szinte napi kapcsolatban vagyunk. Ez a közvetítő pontosan ismeri a soproni labdarúgás jelenlegi helyzetét és a városvezetés szándékát. Miután a városnál nem érdeklődött olyan befektető, amely megvásárolná az önkormányzattól a gazdasági társaságot, nem tudtuk az adófizetők pénzét nyugodt lelkiismerettel egy labdarúgócsapatot üzemeltető gazdasági társaság megvásárlására fordítani.
Fontos lépések

– Lát-e még esélyt arra, hogy ősszel élvonalbeli mérkőzéseket láthassanak Sopronban?

– A város céljai nem változtak, szeretnénk, ha hosszú távon NB I-es csapata lenne Sopronnak. Minden befektető számára fontos, hogy a város vezetése és a szurkolók is igénylik a profi labdarúgást. Ebben a kérdésben egységesen kell fellépnünk. Nem szabad, hogy a gondok eltereljék a figyelmet a célról: Sopron sportszerető közönsége és utánpótlása megérdemli, hogy NB I-es találkozókat láthasson. Ha világos a szándék, akkor nagyobb a befektetői bizalom is. Többször mondtam, és elmondom most is: az önkormányzat meg akarja vásárolni a labdarúgóklubot üzemeltető gazdasági társaságot, az egyetlen nyitott kérdés a befektető vagy befektetők személye. A hagyományok mellett egy korszerű stadion és egy sportszerető közönség várja, hogy feléledjen a soproni labdarúgás, ezért amíg esély van a székhely áthelyezésére, addig folytatjuk a tárgyalásokat.

Olvasóink írták

  • 5. józanész 2008. március 21. 14:05
    „Minek ide NB1!”
  • 4. sopmoney 2008. március 21. 10:44
    „Én szívesebben szurkolnék egy alacsonyabb osztályú, de SOPRONi csapatnak, mint egy NB i -es de NEM soproni csapatnak.”
  • 3. mumus 2008. március 20. 19:40
    „Laza!
    A GYSEV NEM akar nb1-es csapatot!”
  • 2. LAZA 2008. március 20. 17:29
    „Géza nem kéne ezt a kérdést ennyire erőltetni.
    Ahogyan az utóbbi idők nézőszámait elnéztem hát nem is olyan túlságosan régen, megyei bajnokin is voltak ennyien.
    Itt van egy valódi soproni egyesület nagy hagyományokkal,fel lehetne építeni: SVSE-nek hívják!
    Próbáljatok meg felelősen gondolkodni.
    Ott volt az egy eurós önkormányzati döntésetek.
    Szerencsére a digók még egy kicsit fejni akartak benneteket igy aztán nem kell a városnak pengetni a felhalmozott tartozások nagy többségét. Mennyit is? Most már azért megismerítek?”
  • 1. pcsira60 2008. március 20. 16:03
    „Nemkéne hülyitteni a szurkolókat,Miért nem mondják ki nem vesszük meg a REACOt és nem lessz Sopronba nb1-es csapat soha!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hátrányban várja a visszavágót a DAC és a Gyirmót is

Labdarúgás - Egy góllal nyert az NB II Nyugati csoportjában szereplő Integrál-DAC vendégeként az… Tovább olvasom