Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Nigel Mansell elégedetlen a Forma-1 mai állapotaival

A világbajnok, Nigel Mansell figyelmeztetett, hogy a Formula-1 elvesztette régi fényét és nem csak a nézők, de a szakemberek számára is unalmas. "Eddig védelmembe vettem a sportot, de még én sem tudom megvédeni a megvédhetetlent."
A volt Formula-1-es világbajnok, Nigel Mansell elmondta, hogy a száguldó cirkusz világa elvesztette régi fényét, sajnos számára is.

"Elegem van már azokból az emberekből, akik odajönnek hozzám, és panaszkodnak, hogy micsoda szemét dolgok mennek manapság a Formula-1-ben." - mondta az angol úriember a Times újságnak hétfőn. "Eddig védelmembe vettem a sportot, mert nagyon sokat jelent számomra, rengeteget töltöttem el benne, de még én sem tudom megvédeni a megvédhetetlent. Hogyan is tehetném ezt meg, mikor jóformán nincs is előzés, és semmi izgalmat nem tartogat a száguldó cirkusz világa."

"Szomorú vagyok, hogy ezt kell mondjam, de meg vagyok döbbenve, miként futnak a rendszabályok a Formula-1-ben." - folytatta a Williams és a Ferrari egykori versenyzője. "Figyelemmel kísérem az eseményeket, és általában a versenyek rajtját meg is nézem a televízióból, azonban néhány kör megtétele után unalmasnak találom, és kikapcsolom. Ez nem jó."

"Több csapattulajdonos is elmondta nekem, hogy a Formula-1 elvesztette régi jó hírnevét, és már utálják is. Nem szeretnének több versenyre ellátogatni." - tette hozzá az 1992-es év világbajnoka.

A Ferrari hatszoros bajnoka, Michael Schumacher az idei évben kilencedik győzelmét aratta a Francia Nagydíjon, ahol csapata remek stratégiájával, előzésmentesen tudta magát az élre tornázni. "Az alapprobléma az, hogy az autókat túl egyszerű vezetni." - mondta az 50 éves egykori pilóta a Times-nak. "A legtapasztalatlanabb fiatal versenyzők is beülhetnek a Formula-1-es versenyautókba, és elég jól teljesíthetnek."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevés sikerélmény jutott

Alig-alig szerzett örömet szurkolóinak a Győri ETO FC csapata a legutóbbi első osztályú… Tovább olvasom