Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Nézőként lesz csak jelen az edző?

Kerékpár - Mint arról korábban már beszámoltunk, a soproni BMX-versenyző, Radasics Vilmos szabad kártyával részt vehet a pekingi olimpián. Edzője, Nyikos Tivadar utazása azonban bizonytalan.
Nagy Tamás, Radasics klubjának, a Soproni Autóklub BMX SE-nek az elnöke érdeklődésünkre elmondta, az olimpikon versenyző felkészülését több mint egy évtizede irányító szakember nincs rajta az utaslistán. A klub elnöke azonban hozzátette: erős lobbizás indult meg a szakember kiutaztatásáért. Úgy tudjuk, ha más megoldás nem kínálkozna, a város kész lenne állni az edző kiutazásának és kinttartózkodásának költségeit.

Nyikos Tivadar kissé lehangoltan ennyit mondott: „Lehet, Vilmos lesz az egyetlen sportoló Pekingben, akit nem kísér el edző..."

Radasics Vilmos annyit tett hozzá, hogy edzőjével a hosszú évek alatt nagyon összeszoktak, verseny előtt jó tanácsokkal látja el és lelkileg nagyon sokat jelentene, ha ott lenne a versenyen.

Radasics Vilmossal a jelen állás szerint csapatvezetőként a BMX szövetség főtitkára, Borbély Ferenc utazik Pekingbe. Természetesen őt is megkerestük, szövetségi szinten mit lehet tenni annak érdekében, hogy Nyikos Tivadar is kint lehessen.

„A MOB-hoz fordulhatunk egy kérelemmel, hogy járjon közben a NOB-nál azért, hogy a versenyző edzője is ott lehessen. Ehhez a szinthez mi mint szövetség elég kicsik vagyunk, a MOB talán nagyobb hatékonysággal tud fellépni. Tudni kell azonban, hogy a NOB meglehetősen szűkmarkúan bánik a kísérői akkreditációkkal, kvótákkal. Akkor egyszerűbb lenne a helyzet, ha több magyar versenyző is kvalifikálta volna magát. Amúgy lenne lehetőség mondjuk turistaként kiutazni, csak azt nem tudom, az utazáshoz tartozó belépők között vannak-e jegyek a BMX-versenyre. Ez amolyan végső alternatíva, de mindent megpróbálunk annak érdekében, hogy ne ehhez a megoldáshoz kelljen folyamodni" – mondta a sportvezető.

Információink szerint ez utóbbi verzió hét-nyolcszázezer forintba kerülne...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Varga R. Siófokon

Labdarúgás - Varga Róbert, a Győri ETO utánpótlás-válogatott játékosa Siófokon készül a következő… Tovább olvasom